zöld otthon

Amikor valaki – ha kicsiben is –, de alapvetően környezetszennyező életet él, sokféle kifogást halmozhat fel arra, hogy miért nem változtat a szokásain.

Ezek között lehet az, hogy már úgyis mindegy, az, hogy nem neki kellene változtatnia, hanem a nagyvállalatoknak, de gyakran az is felmerül, hogy nincs ideje vagy éppen kapacitása rá. Ezek mind-mind bőven megtámadható kifogások – a következőkben kifejezetten az utóbbival fogunk foglalkozni.

Olyan tippeket és módszereket fogunk megmutatni, amelyekkel szinte észrevétlenül térhetünk rá egy sokkal bolygóbarátabb szemléletre és mindennapokra.

11 tipp a környezetbarát hétköznapokért

Azt mindannyian tudjuk, hogy a klímaválság itt van a nyakunkon: észrevesszük az időjáráson, a természeti katasztrófákon, az élelmiszerhiánnyal sújtott országokon – az egész itt zajlik a szemünk előtt. Éppen ezért a mindennapi gyakorlataink fontosabb ma, mint korábban bármikor. Tegyünk mi is – ha apró lépésekkel is – egy egészségesebb és élhetőbb bolygóért – mutatjuk, hogyan!

Fogyasztás

Az egyik legnagyobb probléma manapság, hogy a fogyasztói társadalom egészen elszabadult: egyfolytában csak vásárolni akarunk, hiszen ezt erőltetik ránk. Ez azonban igen nagy probléma, hiszen minden egyes termék előállítása erőforrásokat igényel, valamelyik kevesebbet, valamelyik többet.

Azaz, csak akkor vásároljunk, ha valamire tényleg szükségünk van, és akkor is keressük meg a leginkább környezetbarát alternatívát!

Fenntartható, lebomló termékek

Folytatva az előző gondolatmenetet: válasszunk például fenntartható termékeket! Egy termék akkor lesz fenntartható, ha nem meríti ki a természetes, nem megújuló energiaforrásokat, így kevésbé használja ki a bolygónk korlátozott lehetőségeit.

A lebomló termékek is szuperek, hiszen akkor sem terhelik majd a környezetet, ha kidobásra kerülnek. Ilyen például egy pamut törölköző vagy egy kenderalapú mosogatószivacs – csak hogy néhány példát említsünk a háztartásból.

Helyi termelők

Szintén a tudatos vásárlók egyik tippje, hogy vásároljuk helyi termelők portékáit! Legyen szó egy termelői piacról vagy magyar tervezők ruháiról, részesítsük előnyben, ami helyben készül, és nem kell hatalmas utat megtennie, mire a mi háztartásunkba ér!

Újrahasznosítás

Természetesen szinte lehetetlen úgy megoldani a mindennapokat, hogy semmiféle szemetet ne halmozzunk fel. Az viszont egyáltalán nem lehetetlen, hogy azokat szelektíven gyűjtsük, hogy aztán az újrahasznosítás után új életre keljenek!

Itt sokan azt hozzák fel kifogásnak, hogy látták már, ahogyan a kukásautóban összeöntik a gondosan válogatott szemetet. Nekik üzenjük: az autón belül fakkok vannak, csak ez kívülről nem látszik!

Itt is képbe jönnek a lebomló termékek: ha inkább ilyeneket választunk, akkor sokkal nyugodtabb szívvel dobhatjuk ki őket. Ugyanakkor érdemes szem előtt tartani, hogy egyes anyagok sokkal strapabíróbbak – például mint a fent említett pamut törölköző –, így ezeket hosszú-hosszú éveken át gond nélkül használhatjuk.

Víztudatosság

Nem is gondolnánk, mennyi múlik a háztartásokon, ha a vízről van szó! Ha észrevesszük, ha nem, rengeteget pazarlunk, pedig már nem igazán van miből. Csöpög a csap, de nem csináltatjuk meg, folyik a víz fogmosás közben… és ez csak a jéghegy csúcsa.

Kevesebb kemikália

Sokat ártunk a környezetnek a takarítási szokásainkkal is. Először is azért, mert sokan az állatokon kísérletezett termékeket részesítik előnyben, ami már alapvetően károsítja az élővilágot. Másodszor pedig azért, mert durva mérgeket tartalmazó szerekkel takarítunk, ami így bekerül a bolygó vízkörforgásába. Válasszunk ezek helyett ökobarát alternatívákat!

Utazás okosan

Az utazás sajnos egy környezetszennyező hobbi. De akkor sem kell lemondanunk róla, ha tudatosabb életet szeretnénk élni, csak egy kicsit változtatnunk kell a gyakorlatainkon.

Már azzal is sokat tehetünk, ha repülő helyett vonatra ülünk, a célpontnál pedig autó helyett kerékpárt bérlünk. Az alapvető környezetvédelmi eljárásokra – például szelektív gyűjtés – pedig külföldön is figyeljünk!

Energiatakarékos égők

Nemcsak a villanyszámlának, a bolygónak is jót tesznek az energiatakarékos égők, hiszen képesek redukálni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Lehet, hogy kis dolognak tűnik, de igenis fontos.

Faültetés

Kétségtelen, hogy a Föld egyik nagy problémája, hogy egyre kevesebb az esőerdő és egyéb erdős terület, ami azért felelne, hogy a szén-dioxid mellett oxigén is maradjon a levegőben – nem is beszélve arról, hogy rengeteg állat- és növényfajnak adnak élőhelyet.

Így, ha nem is utazunk el egy-egy esőerdőhöz kampányolni, mi is tehetünk valamit: ültessünk fát! Mindegy, hogy a kertünkben vagy egy közeli parkban, de legyen rendszeres szokásunk!

Több kerékpár, kevesebb autó

Mindenki jól tudja, hogy az autós közlekedés nagyban hozzájárul a bolygó levegőjének a romlásához, az üvegházhatás fokozódásához, de rengeteg más hátulütője is van.

Így mi azt tanácsoljuk, ha valaki csak rövidebb távra megy, pattanjon inkább kerékpárra! Ezzel semmiféle negatív hatással nem lesz majd a bolygóra és rövid időn belül fittebbnek is érezhetjük majd magunkat – jó üzlet, nemde?

Önkénteskedjünk!

Ha pedig szeretnénk egy kicsit többet is tenni azért, hogy a bolygó állapota ne romoljon tovább – ha már javítani nem nagyon tudunk rajta –, akkor az önkénteskedés lesz a legjobb választás. Rengeteg szervezet várja a lelkes amatőröket, akik szabadidejükben igyekeznek terjeszteni a világban, hogy mennyire fontos is a környezetvédelem.

Ha belépünk egy ilyen projektbe, nemcsak a bolygóért tehetünk, de sokkal jobban is érezhetjük magunkat a bőrünkben!

Kép forrása: 123rf.com

Hirdetés (X)

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Környezetvédelem