mocsári kockásliliom
mocsári kockásliliom

Kép forrása: Flickr / Szerző: Lotus Johnson / Licence: CC BY-NC 2.0

A tavasz bővelkedik a szebbnél szebb virágokban. Egyes fajok, mint például a téltemető, már tél végén elkezdik bontogatni virágaikat, így jelezve a tavasz közeledtét.

Szinte egyik természetes hatású kertből sem hiányoznak a színpompás kankalinok, krókuszok, nárciszok, jácintok, gyöngyikék és tulipánok.

A tavasszal virágzó évelők és hagymások választéka azonban ennél jóval gazdagabb, bejegyzésünkben az előbbieknél kevésbé közismert, ám nem kevésbé szép tavasszal virágzó évelőket és hagymásokat mutatunk be.

1. Törpe nőszirom (Iris ‘Katharine Hodgkin’)

törpe nőszirom

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Ghislain118

A törpe nőszirom (Iris ‘Katharine Hodgkin’) alacsony termetű, kora tavasszal, sőt már februárban is díszítő, rendkívül mutatós hagymás évelő növény.

Különleges dísze lehet a balkonládáknak, sziklakerteknek, de nagyobb lombhullató fák vagy cserjék tövébe csoportosan is ültethető.

A növény levélzetét a virágzáskor még csak éppen előbújó, keskeny levelek alkotják, melyek később kissé megnyúlnak, tavasz végére pedig már vissza is húzódnak. Termetéhez képest nagyméretű, mintázott szirmú világoskék virágai páratlan látványt nyújtanak.

A törpe nőszirom növekedési időszakában kissé nyirkos talajt igényel, legszebben jó vízáteresztő, enyhén lúgos talajba ültetve fejlődik, de egyéb talajokban is jól boldogul, ha nem túl kötöttek. Leveleit csak azután, távolítsuk el, hogy már teljesen leszáradtak.

A virágzást követően érdemes lehet kálium tartalmú tápoldatot adni neki, mivel ez serkenti a hagymák növekedését.

Betegségek közül a szürkerothadás, kártevők közül a házas és házatlan csigák okozhatnak problémát. Szaporítani hagymáival lehet az ősz első felében.

2. Mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris)

mocsári kockásliliom

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Sten Porse

A mocsári kockásliliom vagy kockás kotuliliom (Fritillaria meleagris) Magyarország ártéri rétjeinek és láperdeinek védett hagymás évelő növénye.

Lefelé hajló, kehelyszerű kockás mintázatú, világos lila, fehér és bíbor színben játszó virágait március-április tájékán csodálhatjuk meg. 

Feltűnő virágzatához képest, levelei meglehetősen jellegtelenek, fűszálra emlékeztetnek. A nem túl nagytermetű kb. 20cm-es növény hosszú ideig sziklakertünk éke lehet.

Ültetési helyéül félárnyékos, vagy világos helyet is választhatunk. Talaj szempontjából a tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású humuszos talaj a legjobb választás.

Más tennivalónk nem igazán akad vele, egyedül arra figyeljünk oda, hogy bár nem szép látvány a virágzás utáni, száradó levél, csak akkor vágjuk le, ha már teljesen elszáradt.

Kártevőkkel és betegségekkel szemben nem érzékeny, talán csak a meztelencsigákat jelenthetnek rá veszélyt. Szaporítani hagymáinak 10cm mélyre történő elültetésével lehet ősszel.

3. Csillagos puskin-virág (Puschkinia scilloides)

csillagos puskinvirág

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Takkk

A csillagos puskin-virág (Puschkinia scilloides) alacsony termetű, hagymás évelő növény, mely nagyobb csoportba fák, bokrok alá, vagy akár balkonládába is ültethető. A növény levélzetét szalag alakú, elálló levelek alkotják.

Laza virágfüzére melyeket csengettyű alakú, fehér virágok alkotnak a tavasz első felében nyílnak. A virágokat különösen széppé teszi a szirmok közepén végigfutó világoskék csík.

A csillagos puskin-virág napos, világos, vagy félárnyékos helyen, jó vízelvezető képességű, humuszos, üde talajba ültetve fejlődik legszebben. Egyszerűen nevelhető növény, mely esetében arra kell csak odafigyelni, hogy ne vágjuk le rögtön a virágzás után a fonnyadó leveleket.

Várjuk meg, míg teljesen elszáradnak, így a következő évi virágzásra is elég tápanyagot tud raktározni a növény a hagymájában. Szaporítani nyár végén lehet fiókhagymáival, de nyári vagy őszi magvetéssel is próbálkozhatunk.

4. Pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis)

pettyegetett tüdőfű

Kép forrása: Flickr / Szerző: normanack / Licence: CC BY 2.0

A pettyegetett tüdőfű vagy orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis) közepes termetű, bokros tövű, gyöktörzsével terjedő évelő növény, mely Európa szerte, így hazánkban is őshonos. Természetes élőhelyét a lomblevelű erdők jelentik.

Levélzetét csúcsos végű, ovális alakú, fehér pettyekkel díszített levelek alkotják. A méhek és a darazsak számára nagyon vonzó, nektárban gazdag, bogernyőben nyíló virágai a tavasz második felében díszítenek. A virágok érdekessége, hogy a színük kinyíláskor még rózsaszín, később azonban kékbe vált.

A pettyegetett tüdőfű árnyékos, félárnyékos helyen, jó vízáteresztő, humuszban gazdag talajba ültetve fejlődik legszebben. Átlagos vízigényű növény, rendszeres, mérsékelt öntözést igényel.

Túlságosan száraz körülmények között lisztharmatos lehet, egyéb betegségek és kártevők jellemzően nem károsítják. Szaporítani tőosztással és magról lehet.

5. Angol kékcsengő (Hyacinthoides non-scripta)

angol kékcsengő

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: RX-Guru

Az angol kékcsengő, angol csillagvirág (Hyacinthoides non-scripta; Scilla non-scripta) alacsony termetű, évelő hagymás növény, mely kertünkben a természetes hatású ligetes kertrészek, valamint a sziklakertek dísze lehet.

A Brit-szigetektől Portugália északi részéig előforduló kedves külsejű növény fő díszét tavasszal nyíló, kék, lila ritkábban rózsaszín vagy fehér színű illatos virágai adják, melyeket bókoló fürtben hoz.

Az angol kékcsengő félárnyékos helyen, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag talajba ültetve fejlődik legszebben. Télen és tavasszal vízigényes, nyáron jól tolerálja a szárazságot. Leveleit csak akkor szabad levágni, ha már teljesen elszáradtak és elsárgultak.

Betegségek és kártevők általában nem károsítják. Szaporítani a fiókhagymák leválasztásával és elültetésével, valamint magról is lehet.

6. Perzsa csillagvirág (Scilla mischtschenkoana)

perzsa csillagvirág

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: KPFC

A perzsa csillagvirág vagy perzsa csillaghagyma (Scilla mischtschenkoana) alacsony termetű, évelő hagymás növény, mely Iránban és a Kaukázus déli részén őshonos. A növény minden része enyhén mérgező.

Kertünkben nagyobb csoportba ültetve a természetes hatású ligetes kertrészek, sziklakertek mutatós tavaszi dísze lehet, de akár balkonládába is ültethetjük.

Levélzetét kissé széles tőlevelek alkotják, melyek a virágzással egy időben hajtanak ki. Csillag alakú, egészen halványkék árnyalatú virágai kora tavasszal nyílnak. A virágok érdekessége, hogy porzói szürkéskék színűek a pollentől.

A perzsa csillagvirág egyszerűen nevelhető növény, mely napos, világos vagy félárnyékos helyen, laza szerkezetű, jó vízáteresztő talajba ültetve fejlődik legszebben. Nyári pihenőidőszakában csak nagyon minimális nedvességet igényel.

Más teendőnk a teljesen elsárgult és elszáradt levelek eltávolításán kívül nem akad vele. Betegségekre nem érzékeny, kártevők közül időnként megtámadják a meztelencsigák. Szaporítani fiókhagymákkal lehet a legegyszerűbben.

7. Erdei tulipán (Tulipa sylvestris)

erdei tulipán

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Awesok

Az erdei tulipán (Tulipa sylvestris) alacsony, közepes termetű hagymás évelő növény, mely a mediterrán régióban őshonos. Jól mutat csoportosan ültetve természetes hatású kertrészekben, de cserépbe és sziklakertbe is bátran ültethetjük.

Virágai egyszínűek, élénksárga színben játszanak, jellemzően áprilisban nyílnak a karcsú, szár végén. Ültetési helyéül napos, világos vagy félárnyékos helyet válasszunk.

Mivel a pangó vizet, a túlzott nedvességet nem bírja, ezért mindenképpen jó vízáteresztő, lazább szerkezetű talajba ültessük. Szereti, ha a talaj tápanyagban gazdag, meszes talajba is ültethető. Szaporítani hagymasarjakkal lehet.

8. Hófény (Chionodoxa)

hófény

Kép forrása: Pixabay.com

A hófény (Chionodoxa) viszonylag korán, március-április tájékán virágzó, a mediterrán tájakról származó évelő hagymás növény.  A kistermetű növény csillag alakú virágai, kék, fehér, rózsaszín és világos lila színben játszanak.

Levelei hosszúkásak, vastagabb fűszálra emlékeztetnek. A kecses növény jól mutat sziklakertekben, cserjék és fák közelében is.

A hófényt igazán szeretni fogja, ha nem akar sokat bajlódni a virágok gondozásával. Ültetési helyéül választhatunk félárnyékos és napos helyet is, ahol a talaj tápanyagban gazdag, és jó vízáteresztő képességű.

Más teendőnk nem is akad vele. Miután elvirágzik, a levelek sárgulni, száradni kezdenek, ne távolítsuk el őket, míg teljesen el nem száradnak. Szaporítani fiókhagymákról, és magról is lehet.

9. Nemes májvirág (Hepatica nobilis)

nemes májvirág

Kép forrása: Pixabay.com

A nemes májvirág (Hepatica nobilis) alacsony termetű, lassan növekvő évelő növény, mely főként Közép-Európában gyakori. Természetes élőhelyét a nyirkos, sziklás, meszes, vályogos talajú erdők jelentik, hazánkban védettséget élvez.

A kertben árnyékos sziklakertekbe, valamint magasabb lombhullató fák alá, a kert természetes hatású, ligetes részeibe egyaránt ültethető. Levélzetét fényes felületű, kissé máj alakú levelek alkotják, amire a növény neve is utal. Kék színű virágai kora tavasszal nyílnak.

Ültetési helyéül félárnyékos helyet keressünk, ahol a talaj meszes, jó vízáteresztő képességű és üde. A bolygatás nem szereti.

Betegségek jellemzően nem károsítják, kártevők közül a csigákat és meztelencsigákat lehet megemlíteni. Szaporítani oldalhajtásainak szélültetésével, valamint magról is lehet.

10. Rózsakankalin (Primula rosea)

rózsakankalin

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Schnobby

A rózsakankalin (Primula rosea) alacsony termetű évelő növény, mely Észak-Afganisztánban valamint a Himalájában őshonos. Rendkívül látványos, élénk virágú növény, mely kerti tó partjára, illetve a kert természetes hatású kertrészeibe is ültethető.

Levélzetét tőlevélrózsát alkotó, kihajtáskor bronzos árnyalatú, erősen ráncos levelek alkotják. Élénk rózsaszín árnyalatú virágai kora tavasszal nyílnak.

A rózsakankalin legszebben félárnyékos helyen, jó vízáteresztő, nem túl lúgos, humuszban gazdag talajba ültetve fejlődik legszebben. Szereti, ha földje nyirkos. Napos, világos helyre is ültethető, ilyen fekvésben azonban fokozottan kell rá ügyelni, hogy ne száradjon ki a földje.

Betegségekre nem érzékeny, kártevők közül időnként megtámadhatják a meztelencsigák, levéltetvek és takácsatkák. Szaporítani tőosztással és magról lehet. Érdemes néhány évente megfiatalítani tőosztás segítségével.

11. Lachenalia (Lachenalia aloides quadricolor)

lachenalia

Kép forrása: Flickr / Szerző: T. MA / Licence: CC BY-NC 2.0

A lachenalia (Lachenalia aloides quadricolor) közepes termetű hagymás növény, mely kora tavasszal hozza sárga virágait. Levelei hosszúkásak, szalagszerűek, tőlevélrózsába rendeződnek.

lachenalia

Kép forrása: Flickr / Szerző: Erick Lux / Licence: CC BY-NC-SA 2.0

Érdekességét feltűnő virágzata adja, melynek csöves virágú tagjai fürtöket alkotnak. Szobanövényként is tartható.

A lachenalia fényigényes növény, világos helyet keressünk számára, hőmérsékletigénye inkább alacsony, télen 10fok körüli hőmérsékleten tartsuk.

Szobahőmérséklet mellett januártól kezdhetjük el a virágok nevelését.

A hagymák, ősszel történő cserépbe ültetéséhez a legmegfelelőbb az agyag és virágföld keverékéből álló ültetőközeg. Az öntözés során járjunk el körültekintően.

Ha megjelennek a levelek, mérsékelten öntözzük a növényt, virágzás alatt ennél bátrabban, ilyenkor tápoldatozhatunk is. Szaporítani a fiókhagymák ültetésével lehet.

12. Bókoló csillagvirág (Scilla siberica)

bókoló csillagvirág

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Halava

A bókoló csillagvirág vagy szibériai csillagvirág (Scilla siberica) kora tavasszal virágzó, kistermetű évelő hagymás növény. Bár kicsi, alig egy arasznyi virágról van szó, igazán szép virágfelületet alkot a természetben és kertünkbe ültetve is.

Virágai csillag alakúak, kék színűek, a szár végén bókolnak. Levelei vékonyak és hosszúkásak, erőteljesebb fűszálra emlékeztetnek.

A bókoló csillagvirág, könnyen gondozható, igénytelen növény, ami a téli hidegeknek is ellenáll. Ültetési helyéül választhatunk, világos, és félárnyékos helyet is. Talaj tekintetében egyáltalán nem válogatós, ahogy az öntözésre sem kell gondot fordítani.

Ahogy a hagymásoknál megszokott, a bókoló csillagvirág esetében is visszaszáradnak a levelek a virágzás után. Csak akkor távolítsuk el őket, ha már teljesen leszáradtak. Szaporítani hagymákkal lehet.

13. Turkesztáni tulipán (Tulipa turkestanica)

turkesztáni tulipán

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: BerndH

A turkesztáni tulipán (Tulipa turkestanica) közepes magasságú, hagymás, évelő növény, mely sziklakertbe, balkonládába, természetes hatású, ligetes kertrészekbe, csoportosan ültetve egyaránt szépen mutat.

Korai virágzású tulipán faj, melynek fehér vagy krémfehér, sárga közepű virágaiban, enyhe teleket követően akár már márciusban is gyönyörködhetünk. Ha a téli, hűvös idő kissé tovább tart, akkor jellemzően április közepén nyílik.

A turkesztáni tulipán, könnyen terjedő, egyszerűen nevelhető növény, mely napos, világos vagy akár félárnyékos helyre is ültethető. Talajok közül a jó vízáteresztő, egyéb szempontból teljesen átlagos kerti talaj megfelelő a számára.

Más hagymás növényekhez hasonlóan, leveleit és elnyílt virágait, csak akkor szabad levágni, ha már teljesen elsárgultak és elszáradtak, mivel így elegendő tápanyag tud visszajutni a hagymákba a következő évi virágzáshoz.

Betegségek jellemzően nem károsítják, kártevőkre sem érzékeny, bár időnként a meztelencsigák és a levéltetvek megtámadják. Szaporítani fiókhagymáival, valamint magról lehet.

14. Odvas keltike (Corydalis cava)

odvas keltike

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Kristian Peters

Az odvas keltike (Corydalis cava) alacsony termetű, gumós évelő növény, mely egész Európában gyakori. Főként csoportosan ültetve, nagyon látványos kora tavaszi virág, mely jól mutat a kert természetes hatású, ligetes részeiben. Fontos megemlíteni, hogy a növény, mérgező hatású.

Levélzetét hosszabb levélnyelű, ép szélű, tagolt, levelek alkotják. Lilás-rózsaszín, esetleg fehér sarkantyús virágai, fürtvirágzatot alkotnak a csupasz szár végén. Látványukban márciusban-áprilisban gyönyörködhetünk.

Az odvas keltike lombhullató fák cserjék alatt, jó vízáteresztő, humuszban gazdag, nyirkos talajban szépen fejlődik. Mivel korán virágzik, ilyenkor még elég fényhez jut a fák alatt is.

Nem túl problémás, egyszerűen nevelhető növény, mely nem igényel különösebb gondoskodást. Szaporítani gumókkal lehet.

15. Óriás hármasszirom (Trillium chloropetalum)

óriás hármasszirom

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Dinkum

Az óriás hármasszirom (Trillium chloropetalum) közepes magasságú, erőteljes növekedésű, bokros tövű, levélzetével és virágzatával egyaránt díszítő rizómás évelő növény. Jól illik a kert természetes hatású, árnyékos részeibe, szépen mutat más árnyéktűrő növények társaságában, vagy egy árnyas sziklakertben is.

Nyáron visszahúzódik, üres helyet hagy maga után, ezért érdemes olyan növényekkel társítani, melyek kitöltik az így keletkező teret. Levélzetét nagyméretű, fodros hatású, márványozott levelek alkotják. 3 sziromlevélből és 3 csészelevélből álló bordó, rózsaszín fehér vagy sárga virága, áprilisban nyílik.

Az óriás hármasszirom félárnyékos, árnyékos helyen, jó vízáteresztő, enyhés savas, vagy semleges kémhatású, humuszban gazdag, mély termőrétegű talajba ültetve fejlődik szépen. Szereti, ha földje nyirkos, növekedési időszakában különösen figyeljünk erre oda.

Kártevők közül időnként károsíthatják a csigák és a meztelencsigák. Szaporítani nyugalmi időszakában tőosztással és magról lehet. 

Képek forrása: Pixabay.com; Wikipédia / Szerző: Ghislain118; Wikipédia / Szerző: Sten Porse; Wikipédia / Szerző: Takkk; Wikipédia / Szerző: RX-Guru; Wikipédia / Szerző: KPFC; Wikipédia / Szerző: Awesok; Wikipédia / Szerző: Schnobby; Wikipédia / Szerző: Halava; Wikipédia / Szerző: BerndH; Wikipédia / Szerző: Kristian Peters; Wikipédia / Szerző: Dinkum; Flickr / Szerző: normanack / Licence: CC BY 2.0; Flickr / Szerző: T. MA / Licence: CC BY-NC 2.0; Flickr / Szerző: Erick Lux / Licence: CC BY-NC-SA 2.0; Flickr / Szerző: Lotus Johnson / Licence: CC BY-NC 2.0

Források: Botanikaland – Törpe nőszirom; Botanikaland – Csillagos puskin-virág; Botanikaland – Angol kékcsengő

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Otthon, Kiskert