Citromfa metszése – Útmutató
A citromfa (Citrus x limon) Perzsiából származó mediterrán növény, innen hódította meg Európát. Eredeti élőhelyén, és a mediterrán vidékeken akár 5-6méteres magasságot is elérhet, hazánkban dézsába ültetve ennél visszafogottabban növekedik.
Nyáron a szabadban is nevelhetjük, a fagyok elől viszont időben be kell vinni a teleltető helyére. A teleltetés utáni első teendő a citromfa metszése, melyet még azelőtt kell elvégezni, hogy megkezdtük volna a citromfa akklimatizálását.
A citromfa tavaszi metszésének tudnivaló
A metszés előtt érdemes az átteleltetett citromfát, nincsenek-e rajta kártevők, ha szükséges langyos zuhannyal távolítsuk el őket. Ezt követi a metszés melynek célja, hogy megelőzzük a felkopaszodást, az erős sudárhajtások nevelését és megnyurgulását.
A metszés menete:
- Távolítsuk el a sérült, beteg részeket.
- Távolítsuk el a lehajló ágakat, így egységesebb, kompaktabb kinézetet érhetünk el.
- A metszés során ritkítsuk meg a koronába befelé növő ágakat, vágjuk ki őket tőből. Csak azokat az ágakat hagyjuk meg, melyek más ágakat nem kereszteznek, és felfele törnek. Kivételt a sudárhajtások képeznek, melyeket érdemes még idejében megmetszeni, 4-5 leveles szintig.
- Az ágak teljes eltávolítása után ugyanott új ág nem fog keletkezni, ezért figyeljünk, hogy helyesen alakítsuk ki a koronát.
- A meglevő ágakat úgy metsszük vissza, hogy több hajtáskezdemény, vagy kisebb hajtás maradjon rajtuk.
- A metszés során eltávolíthatjuk az idős leveleket is, ez újrahajtásra serkenti a növényt, a fiatal leveleket hagyjuk fent.
- Ne vágjuk le a tüskéket, ha nagyon zavarok, a fásodott tüskék fás részéből csípjünk le.
- Törzs neveléséhez a fő ágról, vagy már meglevő törzsről metsszük le az oldalhajtásokat.
- Azokat a gyengébb veszőket melyek még nem bírják el a gyümölcs súlyát, akár két rügyre is visszametszhetjük.
- A termővesszőket úgy metsszük, hogy a rügyek kifele álljanak, ne a korona irányába. Ez azt eredményezi, hogy a hajtásnövekedés a koronától kifele fog megtörténni, a korona pedig szellősebb lesz.
- A citromfát 4 rügyre metsszük vissza, egyéb citrus fajokat, mint például a Calamondin, Kumquat 6 rügyre is hagyhatjuk.
Kép forrása: Pixabay.com
Forrás: Megyeri Szabolcs Kertészete