Kerti mahónia (Mahonia aquifolium) gondozása

A kerti mahónia (Mahonia aquifolium) bemutatása, gondozása
A kerti mahónia vagy közönséges mahónia (Mahonia aquifolium) kissé régimódinak tűnő, de sokoldalúan felhasználható, igénytelen örökzöld cserje. Ne becsüljük le a mahóniát, ugyanis egész évben dísze lehet kertünknek.
Tavasszal mutatós élénksárga virágokat hoz, nyáron pedig a jellegzetes kék bogyóit. Virágainak és bogyóinak hátteréül, a jellegzetes, fényes felületű szúrós levelei szolgálnak, melyek ősszel piros árnyalatot is kapnak.
Ahogy a bevezetőben is említettük többféleképpen felhasználhatjuk, díszíthetjük vele előkertünket, képezhetünk belőle mutatós cserjecsoportot, vagy nevelhetünk belőle áthatolhatatlan sövényt. Levágott ágai, a lakás díszeként is megállják helyüket.
Strapabíró növény, amivel nem sokat kell törődni. Szárazságot jól tűri, talajjal szemben sincsenek különösebb elvárásai, kevés fény mellett is jól fejlődik.
Metszeni sem kell, kivéve, ha beteg, vagy elpusztult hajtásokat fedezünk fel. Kártevőkre és betegségekre sem érzékeny, esetleg lisztharmat jelenhet meg. Szaporítani, új oldalhajtásainak elültetésével lehet.
Kép forrása: Pixabay.com