málna
málna

Kép forrása: Pixabay.com

A málna (Rubus idaeus) kb. 2 méteres magasságot elérő félcserje, melynek vesszői két évig élnek, első évben kifejlődnek, a következőben pedig virágot és termést hoznak.

Ízletes gyümölcse miatt érdemes számára helyet szorítanunk a kertben, gyorsan termőre fordul, ezért a megfelelő gondozás mellett hamar élvezhetjük gyümölcsét. A vitaminokban gazdag málna frissen fogyasztva, valamint feldolgozva is remek.

Készíthetünk belőle kompótot, szörpöt, lekvárt, zselét, sőt még málnabor készítésére is alkalmas. A frissen leszedett szemeket érdemes gyorsan elfogyasztani, vagy feldolgozni, mivel gyorsan romlanak. Ha erre nincs lehetőségünk fagyasszuk le a gyümölcsöt, a málna jól bírja a fagyasztást.

Ha kedvet kaptunk a málna ültetéséhez, egyszer termő nyári és kétszertermő őszi, más néven folytontermő málnafajták közül választhatunk. Az egyszer termő málnák nyár elején az előző évben fejlődő vesszőkön teremnek.

A folytontermő málnák a vesszőkön, nyár elején teremnek, valamint a vegetációs időszakban fejlődő sarjak csúcsi részén, nyár végén, kora ősszel is gyümölcsöt hoznak.

A málna egyik legfontosabb ápolási munkája a metszés, a továbbiakban az egyszer termő nyári és kétszertermő őszi, más néven folytontermő málnafajták metszését ismertetjük.

A málna ültetés utáni metszése

málna

Kép forrása: Pixabay.com

A málna telepítésének ideális ideje az ősz, valamint a kora tavasz. Őszi ültetésnél 10-15 cm, míg kora tavaszi ültetésnél 5-10 cm magasan vágjuk vissza a málnasarjakat.

Az egyszer termő málna termőkori metszése

Az egyszer termő málnát a szüret után kell először megmetszenünk. A metszés során a letermett vesszőket és a beteg vagy gyenge sarjakat is tőből metsszük ki. A második évben a tősarjakat kell meghagynunk, a további években a gyökérsarjak megtartására fókuszáljunk.

Az ideális az, ha a metszés után méterenként 10-12 db sarj marad. Télen a termővesszőket kötözzük a korábban kialakított támrendszerhez, és vágjuk vissza őket 150-170 cm-es magasságban.

A folytontermő málna termőkori metszése

Attól függően, hogy a folytontermő málnáról egyszer vagy kétszer szeretnénk szüretelni eltérő metszést kell alkalmaznunk. Ha csak egyszer, nyár végén szeretnénk málnát szedni, akkor csak az adott évben fejlődő sarjakra lesz szükségünk.

Az előbbiek miatt télen vágjuk le az összes vesszőt a talajfelszínhez közel. Tavasszal válogassuk át a sarjakat, a leggyengébbeket célszerű kimetszeni. A sarjak támrendszerhez való rögzítéséről ez esetben se feledkezzünk el.

Ha a termővesszőkről is szeretnénk szüretelni, akkor télen elég csak ritkítani a termővesszőket az egyszer termő málnáknál bemutatott módon. A ritkítást követően távolítsuk el a letermett részt a csúcsi részükről.

Képek forrása: Pixabay.com

Felhasznált irodalom: A metszés zsebkönyve

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Otthon, Kiskert