Sárgaviola szaporítása magvetéssel
A sárgaviola kétnyári dísznövény, melynek fő virágzási ideje a tavasz második felében, valamint nyár elején van, de nyár végi vetéssel, akár tél elején is gyönyörködhetünk virágaiban. Napos, világos és félárnyékos helyen is jól érzi magát, mérsékelt öntözés mellett. Szaporítani magvetéssel lehet.
A sárgaviola magvetése
A sárgaviola magjait beltérben elvethetjük már márciusban, az így nevelt palántákat, májusban a fagyveszély elmúltával ültethetjük ki. Szabadföldbe május végén és június elején vethetjük, tél eleji virágzáshoz pedig nyár végén.
Cserépben való palántaneveléshez, cserepekbe töltsünk komposztból és földből álló keveréket, majd nedvesítsük meg. A föld felszínére szórjuk a magokat, és csak vékonyan takarjuk.
Kb. 20fokos hőmérsékleten, folyamatosan enyhén nyirkos talajban kb. másfél hét alatt csíráznak a magok. Szoktassuk őket a kiültetéshez, a fagyok után kerüljenek végleges helyükre.
A nyáron, szabadföldbe vetett magokból fejlődő fiatal növényeket, amikor már elérik a kellő fejlettséget, egymástól legalább 20cm-es tőtávolságra ültessük szét végleges helyükre. A sárgaviola önvető képessége is jó, virágzás után elszórja magjait, így gondoskodva az utánpótlásról.
Kép forrása: Wikipédia / Szerző: David Monniaux
Forrás: Gazigazító