dizon

Az otthonunk összképe nagyon sok különböző tényezőből áll össze. Vannak bizonyos adottságok, amiken nem tudunk változtatni, hacsak nem saját magunk terveztük magát a házat.

Nagyjából adott, hogy hol vannak a főfalak, a helységek elrendezésén is nehezen lehet módosítani, valamint az ablakok és ajtók helye is viszonylag kötött. Amivel tudunk variálni, azok a színek, a burkolatok, a berendezés, valamint a kiegészítők.

Nem mindegy, milyen színek uralkodnak a lakásodban!

A színek olyannyira meghatározók, hogy a sötétebb árnyalatok optikailag nagymértékben képesek szűkíteni a helyiségek méretét, míg a világos színek tágas tér érzetét keltik. Ha tehát tágas, kellemes hangulatú tereket szeretnénk, akkor mindenképpen a világos színeket kell előnyben részesítenünk, és ezalatt nemcsak a fal színét értjük, hanem a bútorokat is.

Nagy divat mostanában a szürke-fehér színkombináció a berendezésben, nem véletlenül: ez a világos színvilág kellemesen tágassá varázsolja a térérzetet, emellett nagyon jól kombinálható élénkebb színekkel, amivel egyedivé tehető az összkép.

Ha szeretnél ilyen friss és üde hangulatot a lakásodba, akkor a fehér, illetve más világos színű bútorokat részesítsd előnyben! Ilyeneket a https://www.dizon.hu oldalon is találhatsz.

A textíliák harmóniája

Nagyon sokat tesznek hozzá az összhatáshoz a különböző lakástextilek is, ami alatt a kárpitozott bútorokat is érthetjük. Nagyon sokat számít, hogy milyen színű a szőnyeg, a függöny, a díszpárnák, valamint akár a kanapé vagy a fotelek kárpitja. Jó, ha ezek összhangban vannak egymással, így lesz ugyanis egységes és harmonikus az összkép. Így tudunk olyan környezetet teremteni, ahol szívesen töltjük az időnket.

A részletek fontossága

dizon

És persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy lakás nem lesz otthonos pusztán attól, hogy belepakolunk néhány bútort. Az otthonos érzést az adja, hogy körülvesszük magunkat olyan tárgyakkal, amik a saját ízlésünket tükrözik, vagy éppen maguk a tárgyak személyesek. Éppen ezért, a dekorációról sem szabad megfeledkezni.

Egy szép váza rengeteget dobhat egy falipolcon, egy ízléses képkeretbe helyezett fotóra mindig jó ránézni, de különféle vászonképek, fali dekorációk is nagyon fel tudnak dobni egy-egy helyiséget, eltüntetik a kihasználatlan falfelületeket, amitől üresnek tűnik a helyiség.

Az otthonod szépsége tehát ugyanúgy múlik a színek játékán, mint a megfelelő berendezési tárgyak és dekorációs elemek megtalálásán. Ha igazán szép otthon szeretnél, mindegyikre fordíts kellő figyelmet!

Hirdetés (X)

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom