Mozaik

Három kontinens gyerekei figyelik idén a vándormadarak vonulását

gyurgyalag
Kép forrása: Pixabay.com

Kép forrása: Pixabay.com

Három kontinens gyerekei figyelik idén a fehér gólya, a kakukk, a gyurgyalag, a sarlósfecske és a füsti fecske vonulását a Tavaszi madárles (SpringAlive) elnevezésű program keretében.

A programot a madárvédelmi szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította el 2006-ban azzal a céllal, hogy a gyerekeket is bekapcsolja a vonuló madarak megfigyelésébe, ezen keresztül pedig azok védelmébe. A kezdeményezés lényege, hogy a gyerekek a madarakat bárhol, akár az utcán sétálva vagy óraközi szünetben az udvarról is megfigyelhetik – idézi fel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) MTI-hez eljuttatott közleménye.

Az eredeti elképzelés szerint a program Európa fiatalságát célozta meg, de mára Afrika és Közép-Ázsia is bekapcsolódott az akcióba, így már 54 országból érkeznek adatok a közös rendszerbe.

A program öt közismert hosszú távú, a Szaharától délre vonuló madárfaj tavaszi érkezését követi nyomon, amelyek első megfigyelési adatát kell feljegyezni, majd feltölteni az akció honlapjára május végéig.

A természetvédők kiemelik, hogy a vonuló madarakra azért kell kiemelt figyelmet fordítani, mert ezeket az élőhelyek átalakítása és a klímaváltozás mellett a negatív civilizációs hatások is fokozottan érintik. Dél-Európán, Afrikán és az Arab-félszigeten átrepülve vándormadarak tízmilliói esnek áldozatául a vadászatnak és a befogóhálóknak évről évre.

A Tavaszi madárles kezdési időpontja minden év február elseje, hiszen Európa déli országaiban már ekkor megjelennek az első vonuló madarak, Magyarországra azonban csak márciusban kezdenek nagyobb tömegben megérkezni az első gólyák és füsti fecskék, míg a kakukkok április közepén, a gyurgyalagok és a sarlósfecskék pedig csak május elején térnek vissza.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), Magyarország BirdLife képviselője arra bíztatja a gyerekeket, a szülőket, családokat és a pedagógusokat, hogy látogassanak el a program magyar nyelvű oldalára, és minél többen töltsék fel megfigyelési adataikat. Az idei kampány kiemelt témája a fiókamentés, az ehhez kapcsolódó üzenet pedig az, hogy a talált fiókák többsége nem árva, összeszedésük és otthoni nevelgetésük nem csak felesleges, de a madarak érdekét sem szolgálja.

A 2017. évi Tavaszi madárles program indulásával az egyesület Költésre készülődő madaraink címmel alkotói pályázatot is hirdet, óvodás, alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolás és felnőtt kategóriában. A témát papíron, bármilyen technikával meg lehet jeleníteni, illetve a középiskolások és a felnőttek gyöngy és egyéb technikával készülő ékszer pályázaton is elindulhatnak. Az alkotásokat március 31-ig lehet beküldeni az MME címére. A nyerteseket április 7-én értesítik.

Kép forrása: Pixabay.com

Forrás: MTI

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Mozaik

kastély kert
Mozaik

Magyar kastélykertek

A nagyszabású kastélykertekben akár olyan növényekkel is találkozhatunk, melyek számunka eddig teljesen ismeretlenek voltak.