virágágyás
virágágyás

Kép forrása: Pixabay.com

Akinek van akár egy zsebkendőnyi kis kertje is, és szeret kertészkedni, az tudja milyen jó érzés, a tervezgetés, az ötletelés, hogy hova, milyen növény kerüljön.

Ki ne szeretne pompás és szín gazdag virágokban gyönyörködni, úgy hogy azok tökéletes összhangot alkotnak egymással, és természetes hatást keltenek?

2 részes cikkünkben összefoglaltuk azokat a fontos szempontokat, melyeket ismerni kell ahhoz, hogy egy könnyen fenntartható, mutatós virágágyást állítsunk össze.

Évelő, egynyári és kétnyári virágok

virágágyás

Kép forrása: Pixabay.com

Hogy számolni tudjunk azzal, hogy az adott növény, mennyi ideig lesz ágyásunk dísze, érdemes ismerni a címben említett fogalmak jelentését, amit mi is előszeretettel írunk növénybemutatásainkba.

Évelők: több évig díszítenek ugyanazon a helyen, ugyanakkor föld feletti részeik a virágzás után, ősszel elpusztulnak, hogy a következő évben újra kihajtsanak. Egyes évelők áttelelnek a szabadban is, míg másokat fel kell szedni, és fagyvédett helyen teleltetni.

Egynyáriak: tavasszal elültetjük őket, az ültetés évében virágoznak, majd elpusztulnak.

Kétnyáriak: a kétnyári növényeket ősszel, vagy nyáron ültetjük, virágaikat következő évben hozzák, majd elpusztulnak.

A forma szerepe

virágágyás

Kép forrása: Pixabay.com

A különféle virágok és kerti növények, más-más formát, habitust vesznek fel növekedésük során. Hajlamosak vagyunk elsősorban színekben és méretekben gondolkodni, pedig a forma legalább annyira fontos.

Az egészen tömött, és zömök hatású növényektől, a felfelé törekvő egyetlen szárból és virágból álló növényekig széles a paletta. A különböző formák kiegészíthetik és ellensúlyozhatják egymást.

Amikor virágágyat tervezünk, akkor se feledkezzünk el a csak leveleikkel díszítő növényekről sem, egy szép formájú, különleges levelű növény (pl. páfrány), szépen kiemeli a színes virágokat, és az egyes növénycsoportok között átmenetet is képez.

A különféle levélformák és levélszínek, a virágzást megelőzően is komoly díszítőértéket kölcsönöznek virágágyásunknak.

Hogyan kombináljuk a színeket?

virágágyás

Kép forrása: Pixabay.com

A színekkel kapcsolatban három ökölszabály van:

  • kis virágágyásba kevés egymástól nagyon elütő színű virágot ültethetünk, nagyobb ágyásba többet
  • célszerű egy domináns színt, vagy színeket választani, és ehhez illő színű virágokat keresni
  • sötétben a világos virágok, világosban pedig a sötétek érvényesülnek jobban

Az előbbi általános szabályokon túl, többféle színvariációval is kísérletezhetünk. Szépen mutat, ha az ágyás egy szín különféle árnyalatait vonultatja fel.

Ehhez hasonló, de már színesebb megoldás, ha az ágyás egy színsor színeiből merítkezik, pl. sárgától a vörösig, úgy hogy az átmenetekről sem feledkezünk meg.

virágágyás

Kép forrása: Pixabay.com

Kiválaszthatunk 3 vagy 4 összeillő színt, és az ágyásban következetesen csak ezeket használjuk.

Érdekes, és merész hatást érhetünk el egymáshoz illő, de nagyon kontrasztos, komplementer színekkel is, ilyen színek a vörös és a halványkék, vagy a sárga és a kék (gondoljunk csak az árvácskára!).

Szintén szép megoldás, ha egy-egy színből egy nagyon foltot ültetünk, és a különböző színű foltok alkotnak harmonikus egészet.

Holnap folytatjuk…

Képek forrása: Pixabay.com

Forrás: Arsnatura

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Otthon, Kiskert