Íme, néhány ok, amiért az utasbiztosítás elengedhetetlen

Egy utazás előtt általában a legtöbbünk túl sok mindent szeretne elpakolni, és amikor rájön, hogy a bőrönd nem záródik be rendesen, akkor bizony neki kell állni szelektálni.
Búvárszemüveg, strandkendő, négyféle testápoló, egy harmadik strandtörölköző – ezek azok a dolgok, amelyekre nem igazán van szükség. De egy dolog azért van, amelyet feltétlenül be kell csomagolnunk, ez pedig nem más, mint az utasbiztosítás külföldi utazáshoz. A mai cikkünkben pedig bővebben kifejtjük ennek a miértjét is.
Repülőtéren felmerülő problémák
Kezdjük a legáltalánosabb problémával, ami a nemzetközi utazások során felmerülhet, a repülőjáratok késésével vagy törlésével. Ilyen forgatókönyv esetén plusz költségek merülhetnek fel például az étkezés vagy az elfogyasztott frissítők miatt.
Sőt extrém esetben akár szállodai tartózkodásra is költeni kell. Azonban, ha van utasbiztosításunk, akkor a számla benyújtása után ezeket a költségeket a biztosító mind-mind visszatéríti.
De az is gyakran előfordul, hogy nem kapjuk meg időben a feladott poggyászunkat, vagy az útközben elveszik. A légitársaságok ilyenkor legtöbbször kitérő válaszokat adnak, és elég sokáig elhúzzák a probléma megoldását. Az utasbiztosítás viszont mentőövet jelenthet ebben a helyzetben is.
A legkellemetlenebb szituáció pedig talán az, amikor elvesznek az úti okmányaink, mivel szükségünk van rájuk ahhoz, hogy hazajussunk. Ha azonban rendelkezünk utasbiztosítással, akkor nincs mitől félnünk!
A biztosító ugyanis megtéríti a biztosítottnak a másolat vagy az új útlevél beszerzésével kapcsolatosan felmerülő költségeket. A Biztosításszakértő oldalán minderről bővebb információ olvasható.
Utazás törlése személyes okok miatt
Gyakran előfordul az is, hogy az utazásokat a családtagok betegsége vagy a családban előforduló egyéb vészhelyzetek miatt vagyunk kénytelenek lemondani. Ebben az esetben az utasbiztosítás fedezi mindazokat a vissza nem térítendő költségeket, amelyek magukban foglalják a szállodai és üdülőhelyi foglalásokat, a repjegyet, a célállomás különböző látnivalóinak megtekintésére szóló jegyeket stb.
A betegség külföldön is utolérhet minket
Hiába a sok óvintézkedés a nyaralásunk zökkenőmentessé tétele érdekében, az élet legtöbbször nem a tervek szerint alakul. Ha váratlanul megbetegszünk az utazás időtartama alatt, a sürgős orvosi segítség bizony egy vagyonba kerülhet. Egy utasbiztosítással a tarsolyunkban viszont nincs mitől félni, ez ugyanis fedezi a kórházi kezelés és a gyógyulásunkhoz szükséges gyógyszerek költségeit.
Végső gondolatok
Reméljük, hogy ezzel a néhány felsorolt indokkal sikerült eloszlatni a kételyeket az utasbiztosítás megkötésének jelentőségével kapcsolatban.
Amennyiben pedig szeretnénk jobb rálátást kapni a különféle verzióit illetően, akkor érdemes a Biztosításszakértő csapatához fordulni, akik több évtizedes tapasztalatukkal segítenek minket majd a megfelelő csomag kiválasztásában.
Kép forrása: Pixabay.com
Hirdetés (X)