muzsikál az erdő

Idén is gazdag programkínálattal várja a családokat, a természetet és a jó zenét kedvelőket a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban elnevezésű rendezvény Kecskeméten a Nyíri erdőben 2018. május 26-án, és Lakitelek-Tőserdőn, a szabadstrandon május 27-én, Gyereknapon.

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2018-ban a 15. évadára készül az ország három térségében. Az év első eseménye a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban programja, melyet 2018. május 26-27-én rendeznek meg Kecskemét közelében a Nyíri erdőben és Lakitelek-Tőserdőn. A rendezvény célja, hogy az erdő és a zeneművészet erejével a fenntartható, környezettudatos életvitelre buzdítsák a programok résztvevőit.

muzsikál az erdő

Kép forrása: Muzsikál az erdő / Szerző: Muzsikál az erdő

A rendezvény május 26-án, szombaton a Nyíri erdőben, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. által működtetett Vackor Vár Erdei Iskola területén zajlik. A gyerekeket kézműves- és sportfoglalkozások, a Ciróka Bábszínház és a Lóca Együttes műsora várja. A Millenniumi Hársfakör lombkoronája alatt szólal meg az In Medias Brass rézfúvós quintett magával ragadó hangulatú koncertje.

A Zoord Zenekar egy olyan különleges zenei produkció, mely ősi hangszerekkel és emberi hanggal teremt csak rájuk jellemző zenei világot. A Fonó Zenekar a magyarság és a Kárpát-Medence népeinek zenéjét hozza el a Nyíri erdőbe.

Május 27-én, vasárnap különösen színes és gazdag gyermeknapi programokkal készülnek Lakitelek-Tőserdőn, a Holt-Tisza partján. Kézműves foglalkozások, bábelőadás, sárkányeregetés, íjászat, lovagoltatás, táncoktatás, hangszerbemutató, gyermekkoncertek, környezettudatos divatbemutató várja a gyerekeket és a családokat.

A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai szakvezetéses erdei sétákkal és kenuzással várják az érdeklődőket, a sportolni vágyókat pedig arra bíztatják, hogy a szervezett kerékpártúrával érkezzenek a helyszínre. Ezen a napon derülnek ki a „Muzsikál az erdő” 2018-as Gyermekrajz Pályázatának eredményei, a legjobb alkotásokból kiállítás nyílik.

muzsikál az erdő

Kép forrása: Muzsikál az erdő / Szerző: Muzsikál az erdő

A délután során olyan neves fellépők nyújtanak majd egyedülálló zenei csemegét, mint a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Csík János és barátai, Petruska, valamint a Kecskemét Táncegyüttes.

A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban rendezvény csak példás összefogás, együttgondolkodás eredményeként jöhetett létre. A rendezvény társszervezője a Muzsikál az Erdő Alapítvány mellett a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és Lakitelek Önkormányzata.

Az összefogásban részt vett az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., Kecskemét Város Önkormányzata, erdőgazdálkodók és környezetvédelmi szakemberek, művészek, iskolák, civilszervezetek.

Résztvevők: a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Iskola és az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola, a Bács-Kiskun Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesülete, a lakiteleki Szivárvány Óvoda, a Nagycsaládosok Egyesülete, az S.O.S Gyermekfalu, a Trizoli Jótifuti Egyesület, a Kecskeméti Kerékpáros Klub, a CSAK Alkotó Csoport. A rendezvényt támogatja a Földművelésügyi Minisztérium.

Részletes program:

2018. május 26., szombat

Helyszín: Vackor Vár Erdei Iskola, Nyíri-erdő, Kecskemét – Hetényegyháza
8.30 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Főtér, 0 kilométerkő.
Jelentkezés Kuti Zoltán, trizoli.jotifuti@gmail.com
10.00-tól helyi termékek bemutatója és vására
10.00 – tól gyerekfoglalkozások
Vackor Vár Erdei Iskola
Bábika Játszóház
Lovagoltatás, lovaskocsizás
Íjászat
10.00 „Muzsikál az erdő” kiállítás megnyitó a 2017-es Fotópályázat nyertes képeiből.
Megnyitja: Koczka Zoltán, a KEFAG Zrt. vezérigazgató-helyettese
10.30 Ciróka Bábszínház: „Medve-ének”
11.30 Erdei gyermekkoncert: a Lóca Együttes interaktív zenés műsora
12.15 – Az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola (Kecskemét) tanulóinak koncertje
13.00 Erdei séta népzenei meglepetésekkel. Téma: A fenntartható erdőgazdálkodás, az erdő szerepe a fenntarthatóságra nevelésben. Vezeti Madácsi Sándor és Szabó Lajos.   Közreműködik: Bimbó Brigitta és Szabó Kocsis Zsuzsanna, a KEFAG Zrt. munkatársai
14.30 Erdei koncert (Millenniumi Hársfakör)
Köszöntők
Fellép:
In Medias Brass rézfúvós quintett. Művészeti vezető: Bazsinka József
Zoord zenekar – Művészeti vezető: Szilágyi Áron
Fonó Zenekar – Művészeti vezető: Dr. Agócs Gergely

2018. május 27., vasárnap

Helyszín: Lakitelek – Tőserdő (Holt-Tisza part, szabadstrand)
8.30 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Fő tér, 0 kilométerkő.
Jelentkezés: Kecskeméti Kerékpáros Klub: Molnár Zoltán, chase5000@freemail.hu

10.00-tól helyi termékek, Nemzeti Parki Termék védjegyes termékek bemutatója és vására;
Bács-Kiskun Megyei Mozgáskorlátozott Egyesület bemutatkozása, az általuk készített termékek kiállítása és vására.

10.00-tól gyermekprogramok:
Bábika Játszóház
Természetismereti játszóház (érzékszervi játékok, óriás puzzle)
Sárkányeregetés (S.O.S: Gyermekfalu)
Nagycsaládosok Egyesületének kézműves programja
Lovagoltatás, lovas kocsizás
Ringató
CSAK Alkotócsoport (Lakitelek)
10.00 Erdei séta kicsiknek és nagyoknak. Téma: Erdei életközösség, természetvédelmi értékeink.
Vezeti: Bártol Réka, környezeti nevelő és Bártol István,természetvédelmi őr (KNPI)
10.00-12.00 Erdei rovarcsodák. Vezeti: Enyedi Róbert, zoológus (KNPI)
10.00, 13.00, 15.00-tól Szakvezetéses kenutúra a Holt-Tiszán. Vezeti: Gilly Zsolt. környezeti nevelő (KNPI).
10.30 Kiállítás megnyitó és ünnepélyes eredményhirdetés a „Muzsikál az erdő” 2018-as Gyermekrajzpályázatának nyertes rajzaiból.
Kiállítás a 2017-es „Muzsikál az erdő” Fotópályázat nyertes képeiből
11.00 Erdei koncertek
A lakiteleki Szivárvány Óvoda néptánccsoportja
A Csörömpölők Együttes interaktív zenés műsora. Művészeti vezető: Nádudvari Róbert
13.00 Erdei séta kicsiknek és nagyoknak néprajzi meglepetéssel. Téma: Természeti kincsek a Tőserdőben, fenntartható gazdálkodás természetvédelmi területen. Vezeti Szabó Lajos
13.30 A Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola ütős tanszaka. Művészeti vezető: Palotás Gábor.
Közreműködik: Matthew Andreini (Amerikai Egyesült Államok, University of Northern Iowa)
14.00 Batyu Színház – „Az elvarázsolt fazék” című előadás
15.00 Családi, erdei divatbemutató a környezettudatosság jegyében – Réthy Fashion
15.30 Petruska
16.30 Erdei koncert Tőserdő faóriásai alatt az Összetartás emlékplakettnél.
Köszöntők
Csík János és barátai a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral. Karmester: Gerhárt László
18.00 Erdei néptáncbemutató és táncház. Fellép: Kecskemét Táncegyüttes. Művészeti vezető: Lukács László
19.00 Tábortűz

A programváltoztatás jogát fenntartják a szervezők.

Az eseményről további információk:

Web: http://www.muzsikalazerdo.hu
Facebook: https://www.facebook.com/muzsikalazerdo/

Szervező: Muzsikál az Erdő Alapítvány
Társszervező: Kiskunsági Nemzeti park Igazgatóság
Támogatók: Földművelésügyi Minisztérium, Kecskemét MJV, Kefag Zrt., Lakitelek Önkormányzat

Képek forrása: Muzsikál az erdő

Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Mozaik