alsóörs

Kép forrása: Pixabay.com

Június végén ötödik alkalommal rendezik meg az Everness Fesztivált Alsóörsön a környezettudatosság és az egészséges életmód jegyében. A hatnapos rendezvénysorozat csaknem 600 programot kínál a látogatóknak – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a fesztivál igazgatója.

Klein Csaba elmondta, hogy mintegy 300 hazai és külföldi előadó, tréner és oktató érkezik a fesztiválra június 20. és 25. között, amelyet idén első alkalommal rendeznek az alsóörsi Pelso Campingban a Mol Nagyon Balaton programsorozat részeként.

A környezettudatosságra szeretné ráirányítani a figyelmet a rendezvény a helyszínen található környezetbarát tintával nyomtatott plakátokkal, újrahasznosított anyagból készült játszótérrel, illetve azzal is, hogy kizárólag lebomló csomagolóanyagokat, komposztálható poharakat és evőeszközöket engednek be a szervezők, és a helyszínen használandó mosó- és mosogatószerek is környezetbarát összetevőkből készülnek – közölte Klein Csaba.

A bejáratnál az Ökolábnyom Program képviselői fogadják az érkezőket, újdonság lesz a fesztiválon a személyes szemetes és a csikkgyűjtő, valamint az alomszékek, amelyek a hagyományos illemhellyel szemben nem használnak ivóvizet az öblítéshez. A legkisebbeket ökojátszótérrel és szelektív hulladékgyűjtő kalandjátékkal várjuk, a fesztivál végén pedig fákat ültetünk, hogy zöldebb környezetet hagyjunk hátra, mint ahová megérkeztünk – fejtette ki a fesztiváligazgató.

A fesztiválozók találkozhatnak majd mások mellett Jakupcsek Gabriellával és Vámos Miklós íróval, Rába Géza természetgyógyász-újságíróval. Előadást tart Hevesi Tamás és Takács Tamás zenész, Gyuri bácsi, a füvesember, Kriston Andrea pedig az intim tornáról beszél majd.

A nagyszínpadi előadók között lesz Kailash Kokopelli, illetve a Belau zenekar. Lemezbemutató koncerttel készül a Samsara Boulevard és itt lesz Palya Bea is. Az Izraelből érkező Anna RF formáció elektro-ethno-reggae stílusban zenél majd. Fellép az angol Nessi Gomes és audiovizuális utazásra invitálja hallgatóságát a Romániából érkező Thy Veils is – mondta a fesztivál igazgatója.

Klein Csaba elmondta azt is, hogy a fesztivál egyik különlegességének ígérkezik a Sound Healing nevű helyszín, ahol hangfürdőt ad majd a Hangutazók Bársony Bálinttal, foglalkozást tart a hangterapeuta Shai Dayan, fellép Kőrösi Gábor és Kövi Szabolcs, valamint különböző meditációs technikák kipróbálására is lesz lehetőség. Külön helyszínen lehet majd ismerkedni a különböző jógairányzatokkal és egyéb mozgásformákkal.

Kép forrása: Pixabay.com

Forrás: MTI

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Zöld Zóna