Korallberkenye szaporítása – Útmutató

A korallberkenye (Photinia) az utóbbi években igazi slágernövénnyé vált, köszönhetően annak, hogy a viszonylag csekély törődést is színpompás levélzettel, valamint mutatós virágokkal hálálja meg. Ha szeretnénk több példányra is szert tenni ebből a káprázatos növényből, akkor érdemes megpróbálkoznunk az otthoni szaporításával.
A korallberkenyét sok más díszcserjéhez hasonlóan dugványozással szaporíthatjuk a legegyszerűbben, melyre a nyári végi, ősz eleji időszak a legalkalmasabb. A továbbiakban lépésről-lépésre végigvezetünk a dugványozás folyamatán.
Korallberkenye szaporítása dugványozással
- A dugványozáshoz először válasszunk olyan egészséges hajtásokat, amelyek körülbelül 8-10 cm hosszúak és legalább három nódusszal („csomópontok”, ahol a levelek vagy a rügyek kibújnak) rendelkeznek.
- Vágjuk le a hajtásokat éles késsel vagy metszőollóval egy nódusz alatt. Távolítsuk el a leveleket a hajtás alsó részéről és vágjuk félbe a megmaradó nagyobb leveleket is, hogy csökkentsük a párologtatást.
- A dugványok végét mártsuk gyökereztető hormonba, vagy használjunk mézet természetes alternatívaként, ez serkenti a gyökérképződést és segít megelőzni a gombás fertőzéseket.
- Töltsünk meg egy nagyobb edényt, vagy kisebb cserepeket laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű ültetőközeggel és nedvesítsük át.
- Ültessük el a dugványokat kb. 2-3 cm mélyre. Egy edényben több dugványt is nevelhetünk, azonban fontos, hogy hagyjunk közöttük egy kis helyet. Ügyeljünk rá, hogy a dugványok levelei ne érjenek a talajhoz és az edény oldalához sem!
- Fedjük le az edényt átlátszó műanyag zacskóval és rögzítsük, ez segít kellemesen párás környezetet teremteni, ami nélkülözhetetlen a gyökérképződéshez. Használhatunk botokat vagy drótokat is a zacskó alátámasztására, hogy ne érintkezzen a levelekkel.
- Helyezzük az edényt világos helyre, de kerüljük a közvetlen napfényt, mert túlmelegítheti a dugványokat. Az ültetőközeget tartsuk nedvesen, de ne áztassuk el! Időnként vegyük le a zacskót, szellőztessük a dugványokat, hogy ne fülledjenek be.
- 3-4 hét után ellenőrizzük a gyökérképződés jeleit úgy, hogy óvatosan meghúzzuk a fiatal növényeket. Ha ellenállást érzünk, az azt jelenti, hogy a dugványok meggyökeresedtek.
- Vegyük le a műanyag zacskót és ültessük át őket külön cserepekbe. A fiatal növényeket kellemesen meleg, világos helyen neveljük tovább, tavasszal pedig ültessük el őket a végleges helyükre.
Bízunk benne, hogy tetszett ez a cikk és hasznosnak találtad, ha igen, oszd meg ismerőseiddel is!
Kép forrása: Pixabay.com
Friss cikkek innen:Otthon, Kiskert
Otthon, Kiskert
Mikor van az őszi permetezés ideje?
Mikor és miért fontos az őszi lemosó jellegű permetezés? Olvasd el cikkünket, amelyben ezzel a ...
Otthon, Kiskert
Fűszerpaprika termesztése és a szószkészítés – így lesz ízletes a végtermék
Cikkünkben részletesen bemutatjuk a fűszerpaprika termesztésének, és a magas minőségű szószok előállításának folyamatát!
Otthon, Kiskert
Redőnyvásárlás: A-tól Z-ig
Hogyan válaszd ki a megfelelő típust, és milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a redőny vásárlásánál? ...
Otthon, Kiskert
3 tény a csőszivattyúkról
Cikkünkből számos érdekességet megtudhatsz a csőszivattyúkról. Olvasd el cikkünket és ismerd meg a csőszivattyú felhasználási ...
Otthon, Kiskert
Elektromos vagy akkumulátoros fűnyírót válasszunk kis alapterületű kertekhez?
Elektromos vagy akkumulátoros fűnyírót válasszunk kis alapterületű kertekhez? Olvasd el cikkünket, amelyben erre a kérdésre ...