házassági évfordulós ajándékok

Az évfordulók különleges alkalmak, a papírlakodalomtól egészen az aranylakodalomig. Ilyenkor megünnepeljük az együtt töltött időt és reménykedünk abban, hogy a jövőben még sok ilyen eseményre sor kerülhet.

Házassági évfordulós ajándékokat választani azonban nem egyszerű: kezdetben azért, mert nem ismerjük még a másik minden rejtett vágyát, később pedig azért, mert úgy érezhetjük, hogy mindenünk megvan ami számít.

Ilyenkor azonban egyáltalán nem a pénzben kifejezhető érték a fontos, sokkal inkább az, hogy az ajándék tükrözze az egymás iránt érzett szeretetünket.

Miért fontos a házassági évforduló?

Akik hosszú ideje elkötelezettek egymás iránt, azok számára az évfordulók különleges események. Ilyenkor megemlékezhetünk az idő múlásáról, kifejezhetjük szeretetünket és ragaszkodásunkat. Visszaemlékszünk az elmúlt évekre, de új élményeket is szerzünk függetlenül attól, hogy kettesben ünneplünk, esetleg az egész család közösen köszönt fel bennünket.

Ezen alkalmakkor kimondhatjuk, hogy milyen fontos számunkra a másik, ráadásul ez egy remek lehetőség arra, hogy a dolgos napokat egy kicsit megszakítsuk és minőségi időt tölthessünk együtt, ami egy kapcsolatban akkor is elengedhetetlen, ha évtizedek óta együtt élünk. Ez tehát nem csak egy újabb ünnep a sok közül: az évforduló a jól működő kapcsolat fenntartásának egyik alapköve is lehet.

Ajándékötletek a kerek évfordulókra

Az évfordulók alkalmával nem az a fontos, hogy drága meglepetéssel készüljünk, sokkal inkább az, hogy kreativitásunkat felhasználva próbáljunk meg a másiknak örömet okozni. Az alábbiakban ehhez adunk néhány ötletet, melyek garantáltan sikeresek lesznek.

Papírlakodalom – az 1. évforduló

A papírlakodalom nagyon fontos mérföldkő, amit sokan izgatottan várunk, hiszen ez az első alkalom, hogy évfordulót ünnepelhetünk. Ha maradandó házassági évfordulós ajándékokban gondolkodunk, és rendelkezünk egy kis kreativitással és kézügyességgel, készíthetünk egy egyedi füzetet, könyecskét a közös emlékekből, fényképekből: írjuk melléjük a hozzá kapcsolódó történetet, amiket aztán évek múlva bármikor újraolvashatunk, visszaidézve a múlt eseményeit.

Ha inkább a jövőbe tekintenénk, írjunk össze néhány olyan élményt, amiket szeretnénk a következő évben (vagy években) megvalósítani: ez lehet egy romantikus hétvége kettesben vagy vacsora egy elegáns étteremben, de akár egy komolyabb külföldi utazás is. Határozzuk el, hogy ezeket végre is fogjuk hajtani, így biztosak lehetünk abban, hogy az együtt töltött minőségi idő folyamatosan megmarad.

Tökéletes ajándék lehet egy olyan térkép is, ami a csillagok állását mutatja a házasságkötés napján: az ebből készített vászonkép biztosan hosszú ideig lesz a közös lakás dísze.

Rózsalakodalom – a 10. évforduló

Az első kétszámjegyű évforduló olyan alkalom, amit illik alaposan megünnepelni. A rózsa a szerelem virága, így az elnevezés arra utal, hogy a kapcsolat még a tizedik évében is ugyanúgy virágzik, mint a kezdetekkor. Emiatt természetesen nem lehet mellélőni egy rózsacsokorral, de az ünnepség dekorációjában is szerepet kaphatnak a rózsaszín árnyalatai.

Egy párkapcsolat fontos eleme a közös étkezés: iratkozzunk be egy páros főzőtanfolyamra, ahol az együtt töltött idő nemcsak kellemes, de hasznos is, hiszen még a leggyakorlottabb szakácsok is tanulhatnak valami újat. Ha inkább a pihenés és a kikapcsolódás a cél, jó ajándék lehet egy közös masszázs, az ellazulásra ugyanis nem mindig jut elég idő a hétköznapokban.

Az extrémebb sportok kedvelői meglephetik egymást egy ejtőernyőzéssel, ha pedig nagyobb házassági évfordulós ajándékok is beleférnek a költségvetésbe, akár egy hőlégballonos kirándulással is.

Ezüstlakodalom – a 25. évforduló

Ezen évforduló alkalmából természetesen az ezüst dukál: egy gravírozott medál, egy szép karkötő vagy egy ezüstszínű óra tökéletes választás, ezek ráadásul tartós darabok, melyeket még hosszú évekig viselhetünk.

Ha szeretnénk egy kicsit újra összekovácsolódni partnerünkkel, jó ötlet lehet egy közös tánctanfolyam, ahol új oldaláról ismerhetjük meg a másikat, sőt akár az esküvői nyitótáncot is újra begyakorolhatjuk.

Igazán kreatív ötlet lehet az, ha időpontot foglalunk egy profi fotósnál, aki rekonstruálja az esküvői képeinket: az így  készült fényképek aztán nemcsak a lakás díszei lehetnek, de a rokonoknak és barátoknak is remek ajándékok készülhetnek belőlük.

Rubinlakodalom – a 40. évforduló

Negyven együtt töltött év igen komoly teljesítmény, ami sajnos kevés párnak adatik meg, ezért ilyenkor tényleg érdemes kitenni magunkért. Szakadjunk ki egy kicsit a hétköznapokból és utazzunk el egy wellnesshétvégére, ahol a gyógyvízben ülve vagy a páros masszázs során kapcsolódhatunk ki.

Ennyi, közösen eltöltött idő után természetesen már nem az számít, hogy az ajándék milyen értékes, sokkal inkább az, hogy szívből jön. Tökéletes meglepetés például egy személyes, csak a másiknak szóló vers vagy rövid novella, ami az együtt töltött évekről, a legszebb közös emlékekről szól.

Ha szeretnénk valami újdonságot is kipróbálni, jelentkezzünk egy élményfestésre: itt még a legügyetlenebbek is gyönyörű képeket alkothatnak, a legfontosabb pedig az, hogy ezt párjukkal közösen tehetik meg.

Aranylakodalom – az 50. évforduló

Bár ez a jeles esemény – ahogy a nevéből is következik – az aranyról szól, 50 együtt töltött év után már tényleg nem az ékszer a fontos: tökéletes alkalom ez arra, hogy összehívjuk az egész családot, és közösen ünnepeljünk.

Invitáljuk meg azokat, akik fél évszázaddal ezelőtt részt vettek az esküvőn, és elevenítsük fel közösen az emlékeket, hiszen visszagondolva az elmúlt évtizedekre ezek azok, amik igazán számítanak.

Kép forrása: 123rf.com

Hirdetés (X)

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom