férfi tervrajzzal

Házépítés során sok kérdés felmerülhet, melynek megválaszolása elsőre egyszerűnek tűnhet, azonban a valóságban közel sem az. Mekkora telekre lehet építeni és mit jelent a bruttó, illetve nettó alapterület? Mutatjuk!

Házépítés – erre figyelj oda a telek kiválasztásakor

Házépítés során a legfontosabb, hogy megtaláljuk a megfelelő telket. Ennek kiválasztásakor ugyanis nem csupán azt kell figyelembe venni, hogy jó legyen a terület elhelyezkedése, szép legyen a környék vagy épp kedvesek legyenek a szomszédok, hanem számos más oldalról is meg kell vizsgálnunk a választott telket.

Érdemes elsősorban tisztában lennünk a házépítéssel kapcsolatos jogszabályokkal, ugyanis előfordulhat, hogy a választott telek esetén a házépítés egyáltalán nem megengedett. Emellett érdemes utánajárni, hogy az adott telek ne sértsen termőföldet vagy más zöldterületet, illetve ne legyen tervezési program része sem.

Mindemellett fontos, hogy megfelelő legyen a telek fekvése, a talajmechanikai helyzete, a telekhatárok legyenek egyértelműen meghatározva, legyen infrastruktúra, illetve alkalmas legyen építkezésre.

Fontos még tájékozódni a beépíthetőségről, tehát arról, hogy az adott telek hány százalékát lehet beépíteni maximum. Ez fontos lehet házépítés szempontjából, ugyanis hiába nagy a kiválasztott telek, ha csupán egy kicsi házat tudunk rá építeni. Ehhez érdemes ismernünk a nettó és a bruttó alapterület fogalmát is.

Nettó alapterület

A nettó alapterület a ház vízszintes vetületben (tehát lépcsők és rámpák esetén vízszintesen kell mérni csupán) számított azon területe, amely a helyiségekre és azon területekre vonatkozik, melyeket csupán részben határol az épületszerkezet (így egy félig nyitott terasz területe is beleszámolandó).

A nettó alapterület kiszámításához tehát a szobák alapterületét, a terasz területét, illetve minden épületszerkezettel határolt épületrészt bele kell számítani, azonban az épületszerkezetet, így például a falak területét a nettó alapterület nem tartalmazza.

A nettó alapterületet épp ezért gyakran hívjuk hasznos alapterületnek is, ugyanis a lakótér gyakran egyezik meg vele.

Bruttó alapterület

A bruttó alapterület nem más, mint a nettó alapterület az épületszerkezetek alapterületével növelt nagysága négyzetméterben kifejezve.

Így a bruttó alapterület kiszámításához a nettó alapterület nagyságához kell hozzáadni még az épületszerkezetek alapterületét, tehát az épület minden alkotóelemének területét. Ezalatt gondolunk például a falra, a kémény szerkezetére, de a nyílászárók alatti területekre is.

Általánosságban elmondható, hogy a bruttó alapterület kb.20-25%-al nagyobb, mint a nettó alapterület. A telekre vonatkozó maximális beépítési százalék az építeni kívánt épület bruttó alapterületére vonatkozik!

Ha házépítés előtt állsz, ajánljuk figyelmedbe a generálkivitelezés lehetőségét. A generálkivitelezés során ugyanis egy generálkivitelező a tervezéstől az átadásig leveszi a munka terhét a válladról, így az eredmény egy kulcsrakész, az igényeidnek megfelelő otthon lesz.

Hirdetés (X)

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Otthon, Kiskert