cipő

Ahogy a labdarúgás egyre népszerűbb lett, úgy növekedett az igény új futballpályák kialakítására. Egy idő után már nehéz volt olyan területeket találni, amelyeket körbe lehetett keríteni, pláne a városokban. Itt kerülnek képbe a műfüves pályák, amiket bárhol lehet létesíteni.

Teljesen mások a körülmények, mint természetes fű esetében

A műfüves pálya kialakítása, felépítése is eltér a hagyományos futballpályákhoz képest. Első ránézésre nem sok különbséget láthat egy laikus szem, de amint kifutunk a pályára, azonnal érezni fogjuk az eltéréseket.

Hagyományos, nagy szegecsekkel ellátott focicipőkben nehézkesebb lesz a mozgás, ráadásul még a pályában is képes kárt okozni. Ezért is fontos, hogy olyan lábbelit használjunk, mint amilyen a Focicipőbolt műfüves focicipő kínálatában is található.

A műfüves borítás előnye, hogy az év bármely időszakában képes jó szolgálatot tenni. Kifejezetten erre a talajtípusra tervezett cipőben érdemes csak kifutni a pályára. A legnagyobb gyártók (Adidas, Nike) termékeinek megnevezésében egyértelműen láthatjuk, hogy melyek azok, amelyeket ilyen pályatípusra készítettek.

Általában a TF jelölést kell keresni, amelyek tervezése során nagy hangsúlyt kapott a megfelelő csillapítás, mivel a műfű nagymértékben igénybe veszi az ízületeket. A Nike és az Adidas is már hosszú évek óta fejleszt kifejezetten műfüves focicipőket, így mindenki megtalálhatja a két gyártó kínálatában a számára megfelelő lábbelit.

A TF cipők különlegessége, hogy a stoplis változatokkal ellentétben sokkal több apró “tüskeszerű” kiemelkedés található a talpon, hogy ezzel még jobban el tudják oszlatni az erőhatásokat a nagyobb felületen.

A fejlesztés nem állt meg

Ha egy mai műfüves focicipőt összehasonlítunk egy pár évvel ezelőttivel, akkor azt láthatjuk, hogy ma már az is jellemzővé vált, hogy az orr részt egy kicsit megemelik. Ennek az az előnye, hogy a cipő külső elülső része nem fog kiégni, pedig ez a terület van a legtöbb behatásnak kitéve, pláne műfüves körülmények között, ahol minden egyes érintkezés a talajjal jelentős súrlódással is jár.

A varrás is nehezebben fogja megadni magát, így nem kell attól tartani, hogy a műfüves futballpályákat borító gumigranulátum bekerül a cipőbe. Ha műfűre futunk ki, azt mindenképpen TF focicipőben tegyük meg a saját és mások biztonságának érdekében, valamint a pályában se tegyünk kárt feleslegesen.

Mindegy, melyik TF cipőt választjuk?

Természetesen nem hiába érhető el ennyi különböző modell. Eltérő formák, tervezési irányelvek léteznek. Ajánlott alaposan felmérni a lehetőségeket, végigböngészni a kínálatot, mielőtt kiválasztjuk a számunkra megfelelő darabot.

A vásárlás során a megjelenést, az esztétikát, a dizájnt is figyelembe vehetjük. Elérhetőek letisztult, egyszerű cipők, de extrém mintázatokból sincs hiány. Az újdonságok pedig folyamatosan érkeznek.

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom