árnyék nélküli udvar

Amikor beköltözünk várva-várt újépítésű házunkba, talán csak akkor szembesülünk vele először, hogy szinte semmilyen árnyék nem vetül az udvarunkra. Előfordul, hogy csupán a házunk vagy a szomszéd házának egyik fala nyújt némi menedéket a nap elől a növényeink számára.

Aggodalomra semmi ok, hiszen némi tervezéssel az árnyék nélküli udvarból is csodás, minden évszakban díszítő, színpompás kertet varázsolhatunk.

Minél előbb kezdjük meg az árnyékot nyújtó növények telepítését!

Elsősorban olyan növényeket kell ültetnünk, amelyek bírják a tűző napot, mint a bugás hortenziák vagy a Novita babérmeggy. Kisebb kertekbe örökzöld babérmeggy alternatívának a Genolia babérmeggyet javasoljuk, mert oszlopos habitusa szerényebb méretű terekbe is jól beilleszthető.

A napimádó növények ültetésével egy időben pedig kezdjük meg a később árnyékot nyújtó nagyobb fák és cserjék telepítését is, mint pl. a Parrotia persica perzsa varázsfa vagy a Liquidambar styraciflua amerikai ámbrafa.

Érdemes a teraszt is árnyékolni

Kertünk használatóságát nagyban befolyásolja az is, hogy milyen az árnyékoltsága a gyakran használni kívánt részeinek. Hiába szeretnénk a vasárnapi ebéd után a teraszon kávézni, ha árnyék hiányában meggyulladunk a melegben.

Ezt könnyen orvosolhatjuk a teraszra futtatott Vitis vinifera Crimson seedless csemegeszőlő vagy a Jenny öntermékeny kiwi kúszónövényekkel, amelyek nem csak árnyékot, hanem még édes gyümölcsöt is szolgáltatnak majd a grillvacsora mellé desszertnek. Az így beárnyékolt teraszon akár több fokkal is hűsebb klíma vár majd ránk.

A terasz elé beültetett szűrt árnyékot nyújtó Albizia julibrissin selyemakác díszfa is remek választás, hiszen pamacsszerű virágai csodás látványt nyújtanak.

bugás hortenzia

Kép forrása: Getty Images / A bugás hortenziák nem csak gyönyörűek, a napot is jól bírják

A bugás hortenziákkal és a díszfüvekkel nem nyúlhatunk mellé

A bugás hortenziák nagyobb fajtaváltozatai – mint amilyen a Limelight hortenzia is – kitűnően bírják a napot, így nyugodtan ültethetjük őket árnyék nélküli udvarokba is. A Vanille fraise változata rózsaszínben pompázik majd nyár végére, míg a Little Spooky fajtája kisebb udvarokban is bátran alkalmazható akár alacsony sövényként is.

A díszfüvek népes családja is remekül viseli a tűző napot, alkalmazzuk hát bátran az új és üres udvarokban! A kert nagyságától függően ültethetünk Cortaderia selloana rózsaszín vagy fehér pampafüvet, míg a kisebb kertekbe a Pennisetum alopecuroides tollborzfű mérete való.

A fehér-zöld csíkos Miscanthus sinensis var. zebrinus zebrasás alkalmazásával nagyobb sarkokat tölthetünk ki viszonylag gondozásmentesen.

Az illatos levendula és az aromás rozmaring is jó választás

A napfényes bejárat mellé ültetett Phenomenal levendula is kitűnő választás, hiszen aromás illatával így nap, mint nap találkozhatunk, és örökzöld leveleinek hála még a téli hónapokban sem lesz kopár a bejáró.

Az élénksárga színnel rikító Hypericum polyphyllum aprólevelű orbáncfű beültetésével tovább díszíthetjük napfényes udvarunkat, ha csoportosan 5-7 db-ot ültetünk a kert több pontjára.

Amennyiben pedig vágyunk egy saját fűszerkertre is, úgy semmiképpen ne hagyjuk ki a napigényes Rosmarinus officinalis rozmaringot se! Extrém szárazságtűrése és kis gondozásigénye igen szeretnivaló tulajdonság.

levendula

Kép forrása: Gardencentrum.hu / Az árnyék nélküli kertekbe a levendula is kitűnő választás

Ha különleges látványra vágynánk

Amennyiben a kertet fel szeretnénk dobni valami különleges, de a napfényt is tolerálni képes dísznövénnyel, akkor ültessünk bátran a fekete leveleivel felkavaró látványt nyújtó Ophiopogon planiscapus Niger kígyószakáll töveket csoportosan vagy sorba rendezve.

Az Aubrieta pázsitviola is jó választás, bámulatos virágpárnákat alkota járda mellett a tavaszi időszakban. Imádja a napfürdőt, és évről-évre egyre nagyobb virágkupacokat alkot majd.

Köztudottan a napfényigényes növények közé sorolhatóak a különféle talajtakaró rózsák is. Alkalmazásukkal romantikus, egész nyáron át tartó virágzásban lesz részünk.

Kellemes kertészkedést kíván a Gardencentrum.hu csapata!

Képek forrása: Gardencentrum.hu; Getty Images

Hirdetés (X)

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Otthon, Kiskert