thesera kezelés ára tante

Nem kérdés, hogy a szépségipar folyamatosan fejlődik, ennek keretein belül pedig a kozmetikai eljárások terén is újabb és újabb kezelések látnak napvilágot. Ilyen például a thesera kezelés is.

Ezt pedig vétek lenne nem kihasználni a szakmabelieknek, hiszen az új szolgáltatások bevezetésével nem csak a vendégköz bővítéséhez járulhatsz hozzá, de konkurencia mellől is kitűnhetsz. De mégis mennyi egy thesera kezelés ára és mit adhatsz általa a vendégeidnek?

Egy thesera kezelés ára

Az árazás sokszor nem egyszerű feladat ebben a szakmában, hiszen a felhasznált anyagoknak és a szaktudásnak bizony megvan a maga ára. Ez azonban első ránézésre elrettentő lehet a vendég számára. Éppen ezért érdemes minél több platformon tisztázni, miért is annyi amennyi, egy thesera kezelés ára.

Hiszen a thesera egyrészt egy olyan ránctalanító és lifting hatású eljárás, amely hatására a megereszkedett bőr látványosan feszesebbé válik. Másrészt már akkor szembetűnő a változás, amikor a vendég bő egy órás kezelést követően belenéz a tükörbe. A hatás pedig idővel csak fokozódni fog.

A thesera kezelés hatvanöt perc alatt fiatalítja meg a bőrt

thesera kezelés ára tante

Egy kezelés időtartama nagyjából hatvanöt percet vesz igénybe. A lifting hatású thesera kezelés során a savak és a szálak stimulálják a bőr természetes kollagén termelődését, ezáltal növekszik a bőr rugalmassága, sokkal feszesebb és tömörebb lesz.

A pórusok összehúzódnak, ami által egy simább bőrt kapunk. A halványabb ráncok teljesen eltűnnek, a mélyebb ráncok állapota pedig fokozatosan egyre javul majd.

Először a finomabb, vízhiány okozta kisebb ráncoktól szabadulhatunk meg, aztán a mélyebb ráncok is kezdenek feltöltődni, halványodni, így az arc egész megjelenése sokkal kipihentebb, fiatalabb képet mutat majd. Mindehhez pedig a thesera termékek nyújtanak tökéletes kiegészítést.

Thesera tű és fájdalom nélkül

A kezelés egy olyan eljárás, amelyhez nincs szükség tű használatára és semmilyen fájdalommal nem jár, amelyet szintén érdemes hangsúlyozni akkor, amikor a téma a thesera kezelés ára.

A fentieket látva pedig nem kérdés, hogy helye van a palettán a világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendő thesera kezelésnek.

Hirdetés (X)

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom