Országos denevér élőhely-védelmi mintaprogram indult Szolnokon
A megyeszékhely intézményeinek és civil társadalmának széleskörű bevonásával országos denevér élőhely-védelmi mintaprogram indult Szolnokon – jelentette be a projekt nyitórendezvényének sajtótájékoztatóján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal denevérszakértője hétfőn.
Dobrosi Dénes a projekt keretében elkészült első denevérodú kihelyezésének helyszínén, a szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvoda udvarán elmondta: az ötletgazdák célja a megyeszékhelyen megtalálható és – az itt megvalósuló mintaprogram kiterjesztésével – a magyarországi denevérfajok élőhelyének hosszú távú megóvása, fejlesztése.
A helyi közösségek bevonására épülő akció fontos eleme ezen kívül az ismeretterjesztés, az ökológiai szempontból rendkívül értékes emlősök megismertetése, elfogadtatása és védelmük fontosságának hangsúlyozása – tette hozzá.
A szakértő emlékeztetett: az emberre ártalmatlan, ám környezetvédelmi szempontból kifejezetten hasznos városlakó, zömmel panelhézagokban élő és szaporodó denevérfajok élettere a lakótelepek épületkorszerűsítéseivel rendkívül beszűkült. Számukra „életmentő” segítséget jelenthet mesterséges búvó- és fészkelőládák kihelyezése.
Ezt felismerve a kormányhivatal vállalta a program koordinálását, míg a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum 200 denevérodú legyártásával járul hozzá annak sikeréhez – tájékoztatott Dobrosi Dénes.
Hangsúlyozta: az elkészült odúkat szeretnék minél több szolnoki családhoz és intézményhez eljuttatni és felszerelésükkel párhuzamosan ismeretterjesztő előadásokat, bemutatókat is tartanak majd.
Az eseményen Lenner Ádám, a tiszalöki székhelyű Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Debreceni Egyetem kihelyezett tanszékeként is működő civil szervezet elsőként tervezi kiterjeszteni és Debrecenben is megvalósítani a Szolnokon meghirdetett denevér élőhely-védelmi mintaprogramot.
Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Gilles San Martin
Forrás: MTI