kerékpár

A családok életében általában emlékezetes pillanat, amikor a kisgyermek elkezdi az önálló kerékpározást. Van, akinek könnyebb, van, akinek kicsit nehezebb, de nem kérdés, ha már megvan az új gyerekbicikli, szinte biztosan meg fog tanulni a gyermek kerékpározni.

Aki pedig megtanítja ezt a közkedvelt mozgásformát a kicsiknek, az minden bizonnyal hősnek számít majd a kis új bringás szemében. Bármennyire megtisztelő ez az oktatói szerep, azért azt be kell látni, hogy igen melós. Pár praktikus tippet alkalmazva azonban nem kis mértékben segíthetjük a kerékpározás elsajátítását gyermekünk számára.

A gyerekbicikli beszerzése mellett ezekre figyeljünk, amikor bringázni tanítjuk a gyermekünket

Amikor biciklizni tanítunk valakit, fontos a helyszín megválasztása. Még ha nem is kisgyerek a tanonc, nagyon fontos, hogy nyugodt terepen és ne az utcán kezdjen el a bringával menni.

A városokban általában kevés a forgalommentes tér, ezért érdemes az első kilométerekre üres parkolóba, parkba vagy egyéb csendesebb helyekre vonulni. Itt nem kell másra figyelni, csak a bicajozásra.

A kicsik esetében olyan gyerekkerékpár legyen az eszköz, ami méretben, fajátban, minőségben biztonságot adhat a gyermeknek. Érdemes a beszerzés előtt körbenézni a kerékpáros piacon, így az online boltokban is, például a Kerekparom.hu: Kerékpár Webshop gyerekbicikli kínálatában biztosan találunk megfelelőt.

Amikor megvan a minden szempontból megfelelő biztonságot adó kerékpár, figyeljünk arra, hogy jól legyen beállítva. Első lépésként a pedált le lehet venni és hagyni, hogy kezdetben csak a lábával lökdösve közlekedjen a pici.

Ezzel hozzásegítjük őt ahhoz, hogy megtapasztalja az egyensúlyozás élményét. Ezt követően, amikor már pedállal fog a bringára ülni, sokkal könnyebben fog tudni egyensúlyozni.

Ezen az elven működnek a kisebb méretű futóbiciklik, így még mielőtt elérné a gyermek a kerékpározáshoz szükséges fejlettségi kort, esetleg a futóbicajokkal már próbálkozhat gurulni.

Így viselkedjünk, miközben bringázni tanítjuk a gyermekünket

Az oktatási folyamat része, hogy folyamatosan biztosítsuk a gyermeket arról, hogy biztonságban van a bringázás során. Amennyiben lehetséges, olyan kerékpárral tanuljon, amivel könnyű megállni és egyszerű róla leszállni, illetve alapvető, hogy a bringa jól felszerelt legyen. Ez mind-mind az alapvető biztonsághoz járul hozzá, de közvetve megadja a biztonság érzését.

A gyereknevelés során alapvető, hogy mindig a nyugodtságot közvetítsük a kicsik felé. Így kell(ene) lennie ennek akkor is, amikor a bringaoktatás izgalmas óráit töltjük. Legyünk nyugodtak, ne kapkodjunk, ne kapaszkodjunk a kerékpárba.

Kísérjük őt, de lehetőleg éreztetve vele a bizalmat mindvégig, hogy meg tudja csinálni. Hagyjuk a kis tanulót próbálkozni a jól megválasztott gyerekbicikli segíteni fogja őt a tanulásban.

Utolsó szempontként ne felejtsük el, hogy a kerékpározás megtanulásának egyetlen lépésénél se érezze senki, hogy az kötelező, ezzel hatékonyabb és biztosabb lesz a siker. Ha pedig siker, akkor jöhet a jutalom: vezethet az első önállóan megtett hosszabb út akár a fagyizóba is.

Hirdetés (X)

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom