Szilva fa

A szilva hazai népszerű gyümölcsfáink között az egyik legigénytelenebb. Gyümölcsét a friss fogyasztás mellett lekvár- és aszalványkészítésre, valamint pálinkafőzésre használjuk.

Jellemző, hogy a csúcshajtásai mellett másik erős hajtás is fakad, így az ágak, gallyak könnyen elágaznak. Emiatt metszés nélkül sűrű ágas-bogas gömbkorona jönne létre.

Ennek a növekedési jellemzőnek köszönhetően a hagyományos ágcsoportos korona nehezebben alakítható csak ki.

A szilva hajlamos tő- és gyökérsarjakat hozni, amiket mindenképpen érdemes eltávolítani. Fontos, hogy ezeket ne csak egyszerűen visszavágjuk, hanem lejjebb, a gyűrűsen megvastagodott részekkel együtt távolítsuk el.

Ha nem koronás oltványt vásároltunk, akkor 60-100 cm közötti törzsmagasságot alakítsunk ki, házikertbe ez felel meg a legjobban. Az oltványunk valószínűleg mirabolán alanyú, ami a nemestől függetlenül erősebb növekedésű fákat eredményez.

A korona kialakítása nagyrészt megegyezik az ágcsoportos almánál leírtakkal. Azaz az évek alatt elsőként a négy vázágat és a sudarat alakítjuk ki. A később kialakított második ágcsoport alatt mindenképpen hagyjunk a törzsön kb. 60 cm helyet.

A szilvánál harmadik ágcsoportot nem szoktunk kialakítani, ehelyett meghagyunk néhány vázágat, amik a sugárral egyenrangúak.

Termőrészei

A többi csonthéjashoz hasonlóan a 2-3 éves farészeken kialakuló rügycsoportokban hozza a legtöbb termést.

A létrejövő gyűrűs termőnyársak ugyan néha el is ágazhatnak, viszont növekedésük és vastagodásuk igen lassú. Az ilyen termőrészek 6-8 éves korukra is legfeljebb arasznyi hosszúak lesznek.

A termő szilva

A korona kialakítás után a metszés a szokásos teendőkön túl (beteg, törött, rossz irányba növő részek eltávolítása) főleg a tisztogatásra korlátozódik, amivel megelőzhetjük, a korona túlzott besűrűsödését és ezzel a termőrészek megnyúlását.

Ilyenkor igyekezzünk inkább a fiatalabb, 2-3 éves farészeket eltávolítani, így elkerülhetjük az idősebb, vastag ágak bolygatását.

Képek forrása: Pixabay.com; CityGreen.hu

Források: Heiko Hübscher, Heinrich Beltz, Gerd Großmann, Helmut Pirc: Schnitt für Schnitt: Zier- und Obstgehölze, Form- und Rosenschnitt; Dr. Jeszenszky Árpád: A gyümölcsfák metszése képekben; Saját szerkesztés

A szilva ültetése és gondozása – Útmutató

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Otthon, Kiskert