szorongás ellen

A stressz korunk népbetegsége, amit a számok is igazolnak: az NN Longevity 2023-as, nemzetközi szintű kutatása szerint a magyarok 48%-a él át időnként magasfokú stresszt, 13%-unk pedig alkalmanként szorongástól is szenved. Ez túlnyomó részt az anyagi kérdéseknek „köszönhető”, ugyanis a kutatásban résztvevők 59%-a nyilatkozott úgy, hogy a tavalyi évben romlott a pénzügyi helyzete.

Emiatt mára elengedhetetlenné vált, hogy a számunkra ideális módszerekkel csökkentsük a stressz-szintünket. Az alábbiakban megtalálhatjuk a megfelelő megoldást.

Mi történik a szervezetünkben?

Manapság negatív értelemben használjuk a stressz fogalmát, pedig az eredeti jelentése nem ilyen szélsőséges. Selye János magyar kutató definiálta először a stresszt úgy, mint testünk és szervezetünk válaszreakcióját valamilyen külső hatásra. Amikor egy számunkra szokatlan fizikai és mentális igénybevételnek vagyunk kitéve, arra szervezetünk hormonális változásokkal reagál.

Ha semmilyen stresszor, azaz stresszt kiváltó tényező nincs jelen az életünkben, akkor könnyen elfáradunk, lankad a figyelmünk is. Érdeklődésünk és a lendületünk fenntartásához tehát mindenképpen szükségünk van a stresszre. Ám ezalatt elsősorban a pozitív stresszt értjük. A negatív típus, különösen, ha tartósan jelen van az életünkben, súlyos egészségügyi problémákhoz, például szívbetegségekhez vezethet, de szorongást is okoz.

Szorongásról akkor beszélhetünk, amikor rendszeresen aggodalmat, erős félelmet érzünk bizonyos történések kapcsán. Ezek az érzelmek nem mindig arányosak a külső hatás mértékével, illetve olykor egészen elrugaszkodottak és nélkülözik a valóságot. A szorongás tünete lehet például az erős szívdobogás, az izommerevség, vagy az izzadás.

A szorongás és a stressz valamilyen szinten normális állapot, hiszen minden ember életében adódhatnak olyan időszakok, amikor lelkileg megterheltebbnek érzi magát. Akkor válik veszélyessé a helyzet, ha ez az időszakos állapot állandóvá válik. Ilyenkor a testi és a mentális tünetek is komoly betegségeket generálhatnak.

10 stresszlevezető módszer

Ha nem szeretnénk, hogy a mi életünkben állandóvá váljon a stressz és a szorongás, itt az ideje, hogy tegyünk ellenük!

Növények

Egyes növények nem csak az otthonunk díszei lehetnek, de köztudottan az egészségünkre is jó hatással lehetnek. A citromfák és a narancsfák például kifejezetten ajánlottak stressz és szorongás ellen, hiszen hangulatjavító hatással rendelkeznek!

Testmozgás

Már napi 15 perc testmozgással is felléphetünk a stressz és a szorongás ellen. A kar és a comb átmozgatására irányuló gyakorlatokra érdemes fókuszálnunk, mivel ezek indítják be az úgynevezett „örömhormon-termelést”.

Pozitív gondolatok

Már tudományosan is bizonyított, hogy a gondolataink hatással vannak az életünk alakulására. Nem könnyű feladat pozitív gondolkodásmóddal élni a mindennapjainkat, de ez a fajta életszemlélet tanulható, szépen lassan elsajátítható.

Friss levegő

Testünkre és lelkünkre egyaránt jótékony hatással van a friss levegő, valamint a napfény által termelődő D-vitamin. Ez a vitamin biztosítja szervezetünk szerotonin-szintjét, amelyet örömhormonként is ismerhetünk. Ez a hormon felelős a hangulatunkért, az étvágyunkért, valamint a nemi életünket is befolyásolja.

Jógázás

Számos jógagyakorlat létezik, ami csökkenti szervezetünk fizikai és mentális feszültségét, ezáltal alkalmas a stresszlevezetésre és a szorongás ellen is hatásos. A jóga segítségével sokkal kiegyensúlyozottabbnak érezhetjük magunkat, így hatékonyabban kezelhetjük a stresszhelyzeteket is.

Meditálás

A meditáció számos módon befolyásolja az idegrendszerünket és az agyműködésünket, amelyek közvetlen hatással vannak a stressz-szintünkre. A meditációval csökkenthetjük szervezetünk stresszhormon-szintjét, nyugtathatjuk az idegrendszert. A rendszeres gyakorlás segít uralni az érzéseket, javít a koncentrációs képességünkön és pihentetőbb alvást tesz lehetővé.

A meditáció hatása eltérő lehet személyenként, valamint nem feltétlenül nyújt azonnali eredményeket. A rendszeres meditáció és a türelem hozzájárul a jobb eredmények eléréséhez.

Kikapcsolódás

Fontos az úgynevezett „énidő” kialakítása az életünkben, amikor elszakadhatunk a napi rutintól és kikapcsolódhatunk. Csinálhatunk bármit! A lényeg, hogy olyan tevékenységet válasszunk, amitől jól érezzük magunkat, ami rólunk szól. Olvashatunk, hallgathatunk relaxációs zenét, elmehetünk sétálni, vagy akár vehetünk egy forró fürdőt is.

Énkép-fejlesztés

Ha nincs nagy önbizalmunk, vagy hajlamosak vagyunk magunkat hibáztatni, ha rosszul alakulnak a dolgaink, az csak olaj a tűzre. Önértékelésünk helyreállítása fontos része a stresszcsökkentésnek.

Határok kijelölése

Javunkra válik, ha életünk minden területén kijelöljük a határainkat. Csak annyi munkát vállaljunk, amennyit még egészségesnek érzünk. Tanuljunk meg nemet mondani embereknek, például ne adjunk kölcsön másnak, ha mi sem állunk jól! Emellett pedig tartsuk távol magunkat olyan emberektől, akik rossz hatással vannak ránk

Gyógynövények, vitaminok

Számos gyógynövény és vitamin fogyasztása ajánlott, ha szorongással küzdünk. Ezeket fogyaszthatjuk például étrend-kiegészítő vagy tea formájában is. Ilyen gyógynövény például az orbáncfű, a citromfű, a kamilla és a macskagyökér is. A vitaminok közül segíthetnek a B-vitaminok, a D-vitamin, a magnézium, illetve az Omega-3 zsírsavak.

Mit tegyünk, ha nem múlik?

A kommunikáció nagyon fontos! Stressz és szorongás ellen is jót tesz, ha megbeszéljük a problémáinkat családtagjainkkal, barátainkkal, ha szükségét érezzük. Kérhetjük szakember, pszichológus segítségét is: így nemcsak a minket felőrlő gondolatoktól szabadulhatunk meg, de hasznos tanácsokat is kaphatunk, amelyek segíthetnek megoldani bizonyos helyzeteket.

Kép forrása: 123rf.com

Hirdetés (X)

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom