borhűtő

Szinte mindenkinek volt már része olyan kellemetlen élményben, hogy egy örömteli esemény vagy családi ünnep alkalmával felbontott egy üveg hosszú évek óta féltve őrzött, minőségi bort, majd jött a csalódás: a benne lévő ital ihatatlanul szörnyű volt. 

Nos, ez többnyire nem a bor, hanem sokkal inkább a helytelen tárolás hibája, amivel még a legízletesebb nedűket is könnyen tönkre lehet tenni. De vajon hogyan kell megfelelően tárolni a bort, hogy ne fordulhasson elő ilyen malőr?

Miért nem mindegy, hol tartjuk a bort?

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a bor érlelése abban a pillanatban befejeződik, amikor kikerül a hordóból. Ez viszont nem igaz, a bor ugyanis a palackban tovább érik, emiatt különlegesen finomak a hosszú ideje palackozott (de végig megfelelő körülmények között tárolt) borok. 

Ha viszont nem fordítunk kellő gondot arra, hogy hol őrizgetjük a bort, akkor a kedvező érési folyamat helyett inkább csak minőségromlás következik be.

Sokan tartják a borosüvegeket például a nappaliban a szekrény tetején, ez azonban az egyik legrosszabb hely, hiszen itt a bor két olyan hatásnak is ki van téve, ami meglehetősen káros számára: az egyik a fény, a másik pedig az ingadozó hőmérséklet.

Óvjuk a bort a közvetlen (nap)fénytől!

Bár a napsugarak a szőlőszemek érleléséhez elengedhetetlenek, viszont a palackban lévő bornak már semmi szüksége rá. A napfény ugyanis felgyorsítja a borban végbemenő oxidációs folyamatokat, még akkor is, ha sötétebb színű palackban van. 

A nap ráadásul a fény mellett meleget is ad, ami szintén nem szerencsés. Ezért a borokat mindig fénytől védett helyen tároljuk, vásárláskor pedig soha ne a kirakatban lévő palackokat válasszuk. 

Biztosítsunk állandó hőmérsékletet!

Nem véletlen, hogy a borvidékeken a palackozott borokat is a pincében tárolják, hiszen itt a legoptimálisabb számukra a hőmérséklet és a páratartalom.

Akinek viszont nincs otthon borospincéje, annak sem kell elkeserednie, ugyanis léteznek kimondottan borok tárolására szánt hűtők. 

Sok vendéglátóhelyen is borhűtőt használnak, igaz, ezek jóval nagyobbak, mint az otthonra szánt készülékek. Ilyeneket láthatunk a Gasztronagyker kínálatában is.

A hűtő által pince híján is biztosíthatjuk a bornak az állandó ideális hőmérsékletet. A sima háztartási hűtőszekrény nem alkalmas erre a célra, ugyanis a hűtő motorja olyan mikrorezgéseket generál, melyek ronthajták a bor minőségét, ráadásul a gyakori nyitogatás miatt a hőmérséklet is ingadozik. 

Mindig fektetve tároljuk az üvegeket!

A hagyományos, parafadugóval lezárt borokat tilos álló helyzetben tartani! Így ugyanis a dugó nem kap nedvességet, ezért előbb-utóbb kiszárad, és a bor oxidálódni kezd. Ezért a palackokat mindig fektetve kell tárolni, olyan módon, hogy a benne lévő bor a dugót is érje, így az nem tud kirepedezni vagy összeszáradni. 

Valamint arra is ügyeljünk, hogy a hosszú idejű tárolásra szánt borokat lehetőleg ne rázogassuk, mozgassuk. 

Hirdetés (X)

Comments are closed.

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom