Vitorlavirág gondozása: minden, amit tudnod kell
A Közép- és Dél-Amerikán kívül még Melanézia egyes szigetein őshonos vitorlavirág nem véletlenül vált az egyik legnépszerűbb szobanövénnyé. Elegáns megjelenésének köszönhetően valószínűleg sosem megy majd ki a divatból. Eredeti élőhelyén az esőerdei aljnövényzet egyik alkotója, ebből következik az a kedvező tulajdonsága, hogy viszonylag kevés fénnyel is beéri.
Ezen kívül, a levelek közül kiemelkedő virága az, ami miatt még sokan kedvelik. Megjelenésükre jellemzően tavasztól szeptemberig számíthatunk, ezek hiányában bokrosan növő sötétzöld leveleivel díszít.
Fontos tudni, hogy a vitorlavirág minden része – a benne található kalcium-oxalát miatt – közepesen mérgező. Ezért semmiképp sem szabad megengedni, hogy kisgyerekek vagy háziállatok véletlenül lenyeljék.
A legnépszerűbb vitorlavirág fajták
Vásárláskor érdemes utánanézni, hogy melyik fajtát is választjuk, mert a növény végső méretében elég nagy a szórás. Az alacsonyabb fajták maximális magassága 30 cm, a magasabbaké – mint például a Spathiphyllum wallisii ‘Sensation’ – pedig kedvező esetben akár 150 cm is lehet.
Persze nem csak méretbeli különbségek vannak a különböző fajták között. A Spathiphyllum wallisii ‘Domino’ levelei például különleges fehér-tarka mintázatúak, a Spathiphyllum ‘Sweet Paco’ pedig az illatosabb virágaival tűnik ki a többi fajta közül.
A vitorlavirág igényei és gondozása
Nem tartozik a kifejezetten igényes szobanövények közé, ha megfelelő helyet biztosítunk számára a lakásban vagy az irodában, leginkább az öntözésére kell odafigyelnünk.
A megvásárolt növények szinte minden esetben valamilyen lazább, jó vízelvezető-képességű talajba vannak ültetve. Ha átültetjük a növényt, mi is hasonlót válasszunk, de erre csak akkor kerüljön sor, amikor a növény gyökérzete már teljesen átszőtte a cserépben lévő ültetőközeget.
Ilyenkor a legjobb, ha egy 3-4 cm-rel nagyobb átmérőjű cserepet használunk. Az ültetéssel egy menetben érdemes hozzákeverni a talajhoz valamilyen lassú lebomlású műtrágyát, így 6-12 hónapra biztosíthatjuk a vitorlavirágunk részére a megfelelő tápanyagokat.
Abban az esetben, ha tápoldattal öntözzük a növényünket, nyugodtan alkalmazzunk csökkentett töménységet a csomagoláson előírthoz képest, mivel a magasabb dózisok miatt könnyen megbarnulhatnak a levelek végei. Összetétel szempontjából olyan terméket válasszunk, aminek magasabb a foszfortartalma, ezzel is segíthetjük a virágképződést.
Utóbbira a megfelelő fényviszonyok vannak még jó hatással. Mert a vitorlavirág elviseli ugyan az árnyékos, félárnyékos körülményeket, igazán akkor érzi jól magát, ha biztosítunk számára némi nem direkt fényt is, pl. egy északi vagy keleti ablak közelében. Közvetlenül üveg elé csak kivételesen árnyékos oldalon tegyük a növényt, ellenkező esetben megéghetnek, kifakulhatnak a levelei.
Ami a vitorlavirág hőigényét illeti, a 18-25°C körüli szobahőmérséklet a legmegfelelőbb, ebből télen is legfeljebb 1-2 °C-ot engedjünk.
A legtöbb helyiségben a páratartalom jellemzően már nem alakul ilyen kedvezően, ahhoz képest, ami a vitorlavirágnak ideális lenne. Ezért, ha tehetjük, biztosítsunk valamilyen módon plusz párát a növény számára.
Ezt a legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha heti 2-3 alkalommal egy kézipermetezővel vizet juttatunk a növény leveleire. Ha ennél kifinomultabb megoldást keresünk, akkor állítsuk a növény cserepét vízzel és kavicsokkal töltött tálcára, amivel biztosíthatjuk a megfelelően párás levegőt.
Néhány szó az öntözésről
Az talán mindenki számára ismert, hogy a vitorlavirág kókadással jelzi, ha vízre van szüksége. Ez viszont nem jelenti azt, hogy vízben állva érzi jól magát. Sőt, a növény kaspójának az alján, vagy a tálcában összegyűlő pangóvíz az, ami igazán nagy problémát tud okozni. Enyhébb esetben sötétebb foltok, visszaszáradt részek jelenhetnek meg a leveleken, de ha nincs szerencsénk gyökérrothadás is előfordulhat.
Ha gyanút fogunk, jobb biztosra menni, és kiemelés után átnézni a növény földlabdáját: amennyiben barnásak, mállanak, esetleg büdösek a gyökerek, kétségtelen, hogy túlöntözéssel van dolgunk. Így előállhat az a látszólag fura helyzet, amikor a növény kókadt, de nem a víz hiánya miatt, hanem éppen a túl nedves talaj következtében.
Ezért kezdő növénybarátként mindenképpen ún. nyitott növénytartót válasszunk, így a felesleges víz a tálcában gyűlik össze, és könnyen ki tudjuk önteni. Ha zárt tartót használunk, lehetőség szerint olyan vásároljunk, ami víztartállyal és vízszintjelzővel is rendelkezik, ezáltal könnyebben követni tudjuk az edény aljában összegyűlő víz mennyiségét.
Természetesen a körülményektől, és az előzőleg kijuttatott vízmennyiségtől is függ, de általában heti 1-2 öntözés elegendő a vitorlavirágnak. Ha figyelemmel kísérjük a talaj felső részének a nedvességtartalmát, az segíthet meghatározni az ideális öntözési időpontot. Ez nagyjából akkorra esik, amikor a talaj felső 50%-a már száraz.
Megvárhatjuk, hogy a növény jelezze az öntözés szükségességét, de ezzel vigyázni kell, ha túl későn pótoljuk a vizet, akkor előfordulhat, hogy egyes levelei elsárgulnak. Az öntözéshez, ha tudunk, lágy, szobahőmérsékletű vizet használjunk.
A talajnedvességnek más szempontból is lehet jelentősége, ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, hogy a túlöntözött növények kevesebb virágot hoznak, még akkor is, ha egyébként kedvező körülmények között tartjuk őket.
A növény leggyakoribb kártevői
A kártevők közül leggyakrabban a takácsatkák szoktak gondot okozni, a száraz levegőjű helyiségekben tarott növényeknél. Ennek a kezelésében segíthetnek a korábban említett párásítási módszerek.
Ha pajzstetű vagy levéltetű támadná meg a vitorlavirágunkat, próbáljuk meg az eltávolításukat, kordában tartásukat szappanos vizes lemosással megoldani, mielőtt bármilyen vegyszeres kezeléshez folyamodnánk.
A vitorlavirág szaporítása
A vitorlavirág tőosztására a legjobb alkalom az, amikor tavasszal amúgy is át kellene ültetnünk egy nagyobb tartóba. A növényt, ugyanúgy óvatosan borítsuk ki a cserepéből, mintha átültetnénk, majd kézzel, vagy metszőollóval válasszuk szét több darabra.
Fontos, hogy legalább 3 leveles, szép gyökérzettel rendelkező részeket ültessünk csak külön. Ezeket helyezzük meleg, világos helyre, és óvatosan öntözzük be őket. Ha sikeresen végeztük el a tőosztást, akkor az új növények 1 hónapon belül meggyökeresednek.
Bízunk benne, hogy tetszett a cikk, és sikerült néhány hasznos tanácsot adnunk a vitorlavirág gondozásához és szaporításához.
Kép forrása: Freepik.com / Szerző: Freepik