levendula
levendula

Kép forrása: Pixabay.com

Mi a közös a mediterrán tájakban, Provence-ban, valamint a Tihanyi-félszigetben? A levendula termesztés. Cikkünkben a keskenylevelű levendula (Lavandula angustifolia) gyógynövényként, és egyéb módon történő felhasználását, valamint gondozását és szaporítását foglaltuk össze.

A közönséges levendula vagy keskenylevelű levendula (Lavandula angustifolia) közepesen magas termetű, évelő, örökzöld növény, mely főként virágzatával lehet a kert dísze. Virágait leginkább júliusban ontja, de akár még ősszel is virágozhat.

Ahogy annyi minden más, úgy a levendula elterjedése is az ókorba nyúlik vissza, az ókori rómaiaknak köszönhetjük, akik a kellemes illatú örökzöld cserje virágát, illatosításra, és szépségápolási célokra használták fel.

Európa egyéb területein felfedezték, hogy a lila virágú, aromás illatú levendula gyógyászati célokra is használható, így gyógynövényként kezdték termeszteni.

Levendula vetőmag vásárlás >>>

A levendula gyógyhatásai

A levendula gyógyhatásainak száma szinte végtelen, a néhány legfontosabb:

  • aromaterápiában használva az egyik legjelentősebb nyugtató hatású, idegerősítő, hangulatjavító gyógynövény
  • hatékonyan segíti az elalvást, és segítségünkre lehet a fejfájás csökkentésében is
  • csökkenti a fertőzéseket, megfázáskor tisztíthatjuk a légutakat, ha levendulával inhalálunk
  • gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatása van, így akár a pattanások elleni küzdelemben is jó szolgálatot tehet
  • masszírozáshoz használva, csökkenthetők a gyulladásos eredetű izomfájdalmak
  • korpás fejbőrre, és zsíros hajra is gyógyír lehet

Hogyan használhatjuk fel a levendulát?

levendula

Kép forrása: Pixabay.com

A felhasználási lehetőségek száma végtelen. Készíthetünk levendulából gyógyteát, üdítőt, olaját cseppenthetjük rovarcsípésre, párologtathatjuk relaxáció során, vagy készíthetünk belőle ülőfürdőt is.

Különösen Provence vidékén a gasztronómiában is felhasználásra kerül fűszernövényként, de itthon is felhasználhatjuk például levendulás olívaolaj, vagy levendula ecet készítésére is.

Neveljünk levendulát a kertben!

Ültetési hely, ideális talaj

Gondozása nem túl bonyolult, és szerencsére télálló is, így Magyarországon is sikeresen nevelhető. Ültetéséhez válasszunk, meleg, napos, szélvédett helyet. Talajra nem kényes, meszes, tápanyagokban nem igazán bővelkedő talajba ültetve, is jól érzi magát. Lazább szerkezetű, jó vízáteresztő képességű talajba ültessük.

Érdemes lehet olyan növények mellé ültetni, amelyek fokozottan ki vannak téve a tetvek károsításának, ugyanis a levéltetveket, és a hangyákat is távol tartja egyes beszámolók szerint.

Helyének kiválasztásakor, számoljunk azzal is, hogy viszonylag nagy helyet igényel, az 50-100cm-es nagyságot is elérheti. Nem igényel túl sok vizet, ügyeljünk rá, hogy ne öntözzük túl.

Rendszeresen elég csak a frissen ültetett, fiatal növényeket öntözni, de ekkor se essünk túlzásba. Az idősebb, jól begyökeresedett példányoknak elég csak alkalmanként, a tartósan meleg és száraz időszakokban vizet adni.

Metszés, szaporítás

levendula

Kép forrása: Pixabay.com

A levendula gondozása során az egyik, ha nem a legfontosabb feladat a metszés, mivel metszés hiányában a levendula felkopaszodik. Ősszel, jóval a fagyok előtt metsszük vissza az ágakat, kb. kétharmadukra, úgy, hogy a fás részeket érintetlenül hagyjuk. Ha az őszi metszés kimaradt, tavasszal pótolhatjuk.

Szaporítása történhet tőosztással, tavasszal, vagy késő ősszel, dugványozással nyáronés lehetséges magvetéssel is szaporítani.

Levendula vetőmag vásárlás >>>

A levendula szaporítása

A dugványozásra legalkalmasabb időszak május végétől, augusztusig tart, ekkor a friss hajtásokról jó esélyekkel nevelhetünk új növényt, ez az időszak alkalmas a rozmaring dugványozására is.

A dugványozáshoz, friss hajtásokra, néhány cserépre, valamint ültetőközegre és gyökereztető hormonra van szükség. A dugványok ültetéséhez homok és komposzt, perlit és komposzt, vagy virágföld és apró kavicsok alkotta keveréket használjunk.

A dugványozás menete

  1. Vágjunk le kb. 15cm-es friss hajtásokat, és távolítsuk el az alsó levélpárokat róluk.
  2. Egy levélcsomó alatt vágjuk el a szárat, ehhez éles kést használjunk.
  3. Mártsuk a dugványokat gyökereztető hormonba, a sikeresebb és gyorsabb gyökeresedés érdekében.
  4. Töltsük meg a cserepeket a korábban írt földkeverékek valamelyikével, és dugjuk bele a dugványokat.
  5. Locsoljuk meg a dugványokat, a cserép számára keressünk árnyékosabb helyet. A megfelelő páratartalmat, a fölé rakott fóliával biztosítsuk.
  6. Ha minden jól ment, néhány hét múlva a cserép aljánál már láthatók a gyökerek.
  7. A fiatal kis növényeket ültessük szét egyesével, és így neveljük őket tovább a kiültetésig.

Képek forrása: Pixabay.com

Forrás: Gazigazító

További olvasnivaló: Levendula gondozása – Részletes útmutató

Comments are closed.